MI SOHA NEM MONDJUK EGY ÜGYFÉLNEK, HOGY LEHETETLEN

Siker2018. márc. 23.Növekedés.hu

Szeresd, amit csinálsz, és minden esetben oldd meg az ügyfeled problémáját. Ennyire egyszerű – véli az Evopro-csoport tulajdonosa.
Fotó: Vörös Attila (iho.hu)

Mi soha nem mondjuk azt, hogy lehetetlen, ha egy ügyfél kér valamit. A cégcsoportunk jelmondata ezért is: it’s possible. Én olyan kőművest vagy festőt nem ismerek, aki jól dolgozik és ne lenne munkája, hiszen ezeket a mestereket kézről kézre adják a városban. Így van ez a mérnöki világban is. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy akivel egyszer elkezdtünk dolgozni, mind az ügyfelünk maradt – összegzi Mészáros Csaba, az evopro-csoport vezetője, hogy miképpen lett mérnöki cége globálisan is sikeres.

A Sopronhorpácson született üzletember már gyerekkorában repülőgépmodelleket készített, fotózott, maga szerelte a biciklijét. Hamar kitűntek „vezetői” képességei is, hiszen a falujában vetélkedőket, boszorkányok napját szervezett, később akár egészen nomád körülmények között is megoldotta több tucat gyerek táboroztatását.

A győri középiskolás évek után Mészáros Csaba a Műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, és mivel tanítani szeretett volna, az ELTE-re járt matematika–informatika szakra. Amikor aztán egy németországi Siemens-projektben kapott munkalehetőséget, az egyetem nem bizonyult toleránsnak a gyakorlatokat így elmulasztó fiatalemberrel. Hát ezért lett Mészáros Csaba tanár helyett vállalkozó. Németországból hazatérve Kelet- Magyarországra indult. Három nagy cégnél (BorsodChem, TVK, Interspan) is felajánlotta a tudását, és mind a három helyen kapott is automatizálási feladatot. Majd ismét megtalálta a német piac, s egy időre elszegődött az Evosoft szoftvercéghez. Amikor aztán 2001-ben végképp saját lábra állt, hét korábbi evosoftos kollégájával indult el. A következő nagy siker egy müncheni reptéri projekt volt. Itt már 25 fősre bővült a csapat, majd hasonló lépésekkel fejlődött tovább a cég.
„Mindig is az volt a fő előnyünk, hogy bár nagyságrendekkel kevesebb pénzünk és emberünk volt, de sokkal rugalmasabban és a kollégákat jól motiválva tudtunk haladni. 
Nem az a lényeges, hogy pontosan mit is vállaltunk a szerződésben, hanem az, hogy teljes megoldást találjunk az ügyfél problémájára” – meséli a cégvezető.

Pár éve, 2014 februárjában aztán nagy változás történt. Mészáros Csaba eladta a szolgáltatási üzletágát az Accenture-nek, és vállalta, hogy három évig nem nyújt hasonló szolgáltatásokat a világ kétezer vezető cégének. „A legbüszkébb akkor voltam, amikor a vevő regionális vezetője azzal búcsúzott, hogy sok tranzakcióban vett már részt, de ez volt az első, ahol mindaz igaz volt az utolsó napon is, amit kezdetben mondtak neki. „Három év múlva szívesen visszajönnék és megnézném újra a céget”– búcsúzott a vevő Mészáros Csaba emlékei szerint.

Az ezt követő években az evopro csoport egy új területen is kamatoztatta a lendületes és kihívásokat kereső hozzáállását: a fiatalkorában nyaranta a Ganz Villamossági Művekben dolgozó és sokat túrázó üzletember számára szinte természetes irány volt a zéró emissziós közlekedés világa.
A stratégiai vertikális integrációnak köszönhetően a cégcsoport kompetenciái ma már lefedik a nullaemissziós közlekedés összes területét. Saját, egyedülálló kompozit gyártástechnológiával készülő elektromos buszt fejlesztettek, elektromos töltőállomást, jármű távdiagnosztikai rendszert alkottak, és saját mobilfizetési alkalmazással is rendelkeznek.

A fentiek közül a buszgyártás területéről fokozatosan visszavonulnának. E helyett a cégcsoport a jövőben inkább ismét a mérnöki innovációra és fejlesztésekre szeretne koncentrálni. A cégcsoportnál marad tehát az innovatív, zéró emissziós technológiák fejlesztése: hajtás- és elektronikai fejlesztés, kompozit technológia, fedélzeti és távdiagnosztika és hasonlók. Emellett számos további sikeres fejlesztésük is volt az elmúlt években, például vasúti diagnosztikai rendszerek, beágyazott rendszerek, szoftverrendszerek és nukleáris irányítástechnikai rendszerek területén.

Ezek mellett a cégcsoport korai fázisú hazai cégek felkarolásában is aktív, valamint dinamikusan reagált a világtrendnek számító „design thinking” gondolkodásmód üzleti életben megvalósuló nemzetközi térhódítására is. Így került a cégcsoporthoz a Maform design stúdió, ami néhány év alatt számos rangos hazai és nemzetközi díjat szerzett design területen, és új színt hozott a cégcsoportba. Jelenleg az utóbbi években megtalált új irányok és a klasszikus mérnöki innovációs tevékenység egyszerre vannak jelen a cégcsoport életében – segítve és kiegészítve egymást – fejti ki Mészáros Csaba. A csoport alapítója tisztában van azzal, hogy egy magyar cégnek az hozhat kiugrást, ha multinacionális vállalatokkal is tud együtt dolgozni és gondolkodni.

„Megfelelő alázattal kell kezelni, hogy meddig vagyok én jó, és hol nem elég már a tudásom” – mondja.
Az üzletember láthatóan nem fél a tranzakcióktól; adott el üzletágat a Siemens-tulajdonú Evosoftnak, amerikai magánbefektetőtől vette a buszgyárát, a Hanwha koreai mérnökcégtől korábban bankot is vásárolt. „Összefogásra mindig szükség van” – húzta alá Mészáros Csaba.

Az Evopro a Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai sikervállalat kiadványában is szerepelt (2016)