Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A pszichedelikus szerek reneszánszát éljük: dollármilliárdokat fektetnek az ágazatba

Életmód2024. okt. 13.Áldott Rebeka

Fokozott éberséget, alacsonyabb stresszt és erősebb kapcsolódást ígér a környezetünkhöz egy nem is annyira újkeletű őrület, ami során a kísérletezni vágyók apró adagokban szednek be pszichedelikus kábítószereket. A pszichoaktív anyagokat évezredek óta használják pszichológiai rendelleneségek kezelésére. Azonban az utóbbi években a szerhasználat már kitört a szubkultúrákból, és már a Szilícium-völgyben és a királyi családban is előszeretettel alkalmazzák.

A microdosing gyakorlatában a fogyasztók ismételt dózisokban, pszichedelikus kábítószereket, főként a lizergsav-dietilamidot (LSD) vagy a pszilocibint visznek a szervezetükbe. A hasonló szerek említése elsősorban a katartikus élményt nyújtó pszichedelikus „utazásokat” idézi fel.

Azonban a microdosing során az adagok a nyílt hallucinációt okozó küszöbérték alatti szinten maradnak, hangsúlyozza a Nature kutatása.

Tényleg javíthatja a microdosing az életminőséget?

A szakértők meghatározása szerint az LSD vagy a pszilocibin teljes dózisának 5-10 százalékát kell bevenni, hogy a tudatmódosítószer elérje az egészségügyi előnyeit. Ezen a szinten, hetente többször bevéve, a szerek javíthatják a hangulatot, fokozhatják a kreativitást, és a világot is ragyogóbbá tehetik.A pszichedelikumok nagyobb adagokban való alkalmazásához általában vizuális hatások is kapcsolódnak, ezáltal „misztikus élményeket” élhetnek át a fogyasztók. De a tudatmódosítók kisebb mennyiségben is befolyásolják a szerotonin rendszert,ami szintén pozitív hatásokat eredményez.

A meszkalin, az LSD és a pszilocibin, azaz a „varázsgombák” hatóanyaga, számítanak a legnépszerűbb szereknek. Ezek a klasszikus pszichedelikumok a szerotonin szint emelkedését eredményezik. Így nemcsak nagyobb eufória érzést idéznek elő a felhasználókban, hanem kissé azt is módosítja, ahogy a körülöttük lévő világot látják.

Üldözött szerekből milliárd dolláros üzlet

Az 1970-es években elfogadott törvény számos pszichedelikus anyagot, többek között az LSD-t, a pszilocibint, az MDMA-t, és a DMT-t is, az illegális kábítószerek legmagasabb kategóriájába, a kokain és a heroin mellé, helyezte. Ezt követően Nixon hivatalosan is meghirdette a „kábítószer elleni háborút”, amit az utódai is fenntartottak.

Ennek ellenére sem tűnt el a pszichedelikus szubkultúra. Ők a kábítószer-háború átmeneti történelmi eltévelyedésként tartják számon. Ezenfelül rendkívül hasznosnak, sőt szent szernek tartják a pszichedelikumokat.

Jelenleg a pszichedelikus szerek kutatására, dekriminalizálására és legalizálására számos amerikai állam és város hozott törvényeket. A tudományos tanulmányok világszerte a szerek orvosi előnyeit bizonyítják. Az Independent lapban megjelent cikk szerint a befektetők 2020 óta közel 3,6 milliárd dollárt fektettek az ágazatba.2015 és 2023 között 1250 százalékkal ugrott meg a Google keresése a mikroadagolással kapcsolatos kifejezésekre, olvashatjuk a Forbes tudósításában. Ez az érdeklődés egybeesett az állami és helyi szintű drogpolitikai reformmozgalmakkal, amelyek enyhítették a marihuánára és a pszichedelikus szerekre vonatkozó korlátozásokat.

Eközben a microdosing a Szilícium-völgyben is általános gyakorlattá vált. Olyan magas rangú vezetők, mint Elon Musk és a Google társalapítója, Sergey Brin is nyíltan beszélnek a tudatmódosítószerek használatáról. Még Harry herceg, a brit monarchia fiatalabb sarja is arról számolt be, hogy a pszichedelikus szerek segítettek felépülni a traumáiból.