A brit Gordon Gekko, aki a legtöbbet tette országa felforgatásáért

A Brexit motorja

Az Egyesült Királyság mély válságban van annak köszönhetően, hogy David Cameron kormánya népszavazást tartott az EU-tagságról, de a kis többségű eredményt, a kilépést azóta sem tudták megvalósítani a brit politikai erők töredezettsége és a kérdés összetett gazdasági hatásai miatt. Mindezért azonban nem csak David Cameron felelős, ha hanem valaki más is, aki hosszú ideig a tory párt tagja volt, de aztán külön útra lépett, hogy korábbi pártját és egész országát mély válságba taszítsa, bár ilyen eredményre még ő sem számított.

Politikus-börziáner

Nigel Farage apja 5 éves korában elhagyta családját, de a fiú jóléte azért biztosítva volt. Jó nevű középiskolába, a Dolwich College-ba járt, ahol rögtön politizálni kezdett: már 14 éves korában, 1978-ban csatlakozott a Konzervatív Párthoz. Egyetemre azonban nem ment: 18 évesen árutőzsdei kereskedőnek állt, de ez sem teljesen véletlenszerű, hisz apja is jól kereső bróker volt.

Pályafutását a fémtőzsdén kezdte, közvetlen, laza stílusa az ügyfelek és a brókerek között is népszerűvé tette. Megélhetését biztosította a börze, így mellette kedvenc hobbijával, a politikával foglalkozott, a párt euroszkeptikus szárnyán belül (azzal igazán nem vádolhatjuk, hogy irányt váltott volna pályája során). John Major hatalomra kerülésekor elégedetlen lett a párt irányvonalával, majd amikor Major 1992-ben aláírta a Maastrichti Szerződést, dühében kilépett a pártból, és több társával megalapították a UKIP-et, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját. A cél kezdettől világos volt: kiléptetni az országot az Európai Unióból.

Kihívta a sorsot

Farage 20-as éveiben kihívta maga ellen a sorsot féktelen ivászataival: egy kocsmai éjszaka után egy autó elé esett, súlyos sérüléseket szenvedett, egy darabig fennállt a veszély, hogy egyik lábát amputálni kell. Végül felépült a balesetből, és az őt ápoló kórházi nővér, az ír származású Grainne Hayes lett az első felesége.

A baleset után néhány hónappal hererákot diagnosztizáltak Farage-nál, de ebből is sikerült meggyógyulnia, de amint elmondta, ez az élmény még inkább arra sarkallta, hogy kihozza a maximumot az életből. Eleinte ez politikusként nem sikerült neki: új pártjában még nem sikerült eredményeket elérni, az 1997-es választásokon, amikor Tony Blair először tartolt, nem sok babér termett a pátnak, ráadásul akkor még volt egy Referendum Párt nevű képződmény is, ami kifogta Farage-ék vitorlájából az európaellenes szelet.

EP-siker

Paradox módon aztán épp az európai parlamenti választások hozták meg a sikert, mivel ott a kis pártoknak is lehetőségük volt bekerülni, szemben a brit parlamenti rendszerrel. A pártban viták is voltak arról, hogy mit keresnek Brüsszelben, amikor pont a kilépés a programjuk, de Farage és néhány társa rájött, hogy így leltek egy helyet, ahol ismertté válhatnak.

A UKIP vezetését mindazonáltal sokáig nem sikerült átvennie a politikusnak. Először öngólt lőtt: behozta a pártba a népszerű tévés műsorvezetőt, Robert Kilroyt, hogy induljon képviselőnek a 2004-es EP-választásokon. Kilroy azonban komolyabb ambíciókkal bírt: át akarta venni a párt vezetését. Ez végül nem jött össze neki, ugyanakkor a UKIP már 12 képviselőt küldhetett az EP-be (ez volt csatlakozásunk éve, amikor Tony Blair úgy döntött, hogy nem alkalmazza a 7 éves átmeneti korlátozást a munkavállalásban, így Nagy-Britanniába zúdultak az új tagállamok munkavállalói).

Pártvezér

Végül 2006-ban sikerült Nigel Farage-nak átvenni a pártvezetést, és ettől kezdve lett ismert politikus. Ekkortól már sokat nyilatkozott, sokat mutatkozott a tv-ben, szájában cigarettával, kezében söröskorsóval az átlagos, kocsmába járó angol néprétegeket szólította meg, beszédében is alkalmazkodva stílusukhoz, ezzel kialakítva azt az imázst, amivel így kiszélesíthette szavazótáborát. Mindazonáltal a brit parlamentben nem sikerült labdába rúgnia: ötször vett részt a megmérettetésen, de egyszer sem került be. Nem úgy az EP-választásokon, ahol sokkal kevesebb szavazó vesz részt, különösen Angliában, de a keményvonalas euroszkeptikusok elmennek szavazni, így kialakul egy, a brit parlamenti eredményekhez képesti torzított arány. 

Attól kezdve, hogy átvette a pártvezetést, nyomást gyakorolt a torykra, akik végül David Cameron 2010-es hatalomra kerülése után úgy akarták ezt a veszélyt egyszer és mindenkorra elhárítani, hogy az EU-val tárgyalásokat kezdenek, kedvezményeket csikarnak ki, majd népszavazáson megerősítik az EU-tagságot, egyszer és mindenkorra kihúzva a talajt a UKIP lába alól. Erre Cameron másodszori megválasztása után került sor, és teljes kudarc lett az eredmény.

Nem hitte volna

Nigel Farage álma megvalósult, úgy, hogy nem is számított rá, ezért úgy gondolta, véget is ért politikusi pályafutása, lemondott a UKIP éléről. Csakhogy a kilépést nem sikerült megvalósítania Theresa May következő miniszterelnöknek az eredi időpontban, így Farage előtt újra megnyílt a tér. Gyorsan megalapította a Brexit-pártot, és amikor kiderült, hogy az ország megint részt vesz az EP-választásokon, belehúzott, és tarolt. Minden kilépni akaró rászavazott, ehhez képest még nem is olyan sok a 31 százalékos eredmény.

Így most ő a brit politika fenegyereke, aki a legnagyobbat profitálta az általa teremtett káoszból. Időközben elvált első nejétől, és érdekes módon brit, vagy inkább angol nacionalista létére másodszorra német nőt vett feleléségül, akit ráadásul még asszisztenseként is foglalkoztatott brüsszeli hivatalában. Az EP-ben ritkán szólal fel, igaz, akkor megdöbbentő kijelentéseket tesz, de nem is várnak tőle mást, ő az abszolút populista, a hordószónok.

Bohóc vagy veszélyes politiki tényező?

Időközben élete újra veszélybe került: 2010-ben, amikor a brit parlamenti választásokon kampányolt, egy kisrepülőn utazott, ami egy UKIP felirítú szalagot húzott, de a repülő lezuhant. Ismét kórházi kezelés következett, majd mikor felépült, közölte, hogy még elszántabb, még fanatikusabb lett az újabb túlélés után.

Nigel Farage most ötödször az EP-tagja, de világ életében a brit parlamentbe szeretett volna bejutni, hisz míg Brüsszelben csak egy bohóc, Londonban egy veszélyes politikai tényező. Paradox módon, ahogy ő is elismerte, esélye csak akkor lenne a következő általános választásokon bekerülni a brit parlamentbe, ha addig nem jönne össze a Brexit, aminek legnagyobb szószólója.