A regionális fejlettségről és teendőinkről a KSH friss adatainak tükrében

Kezdjük a legfontosabb társadalmi adattal, a népesedési statisztikával.

Ezek szerint 2025-ben minden vármegyében és Budapesten is csökkent a születésszám.

Összességében az ország népessége 52 200 fővel fogyott. 13 vármegyében és Budapesten is felgyorsult a természetes népességfogyás üteme. Az országos statisztikai adatok mellé kívánkoznak azonban a regionális adatok: a legnagyobb fogyás Békés (100 ezer lakosra 983,6 fő) és a legkisebb Pest vármegyében (100 ezer lakosra 284 fő) következett be. Ez 3,5-szörös különbséget jelent. Az országos átlag egyébként 548,7 fő.

Meg kell jegyezni, hogy a nemzeti vagyon talán legfontosabb eleme éppen a humán vagyon.

A csökkenő humán vagyon mellett a gazdaság tartósan sikeres pályára állítása sem képzelhető el.

Érdekes lenne a humán vagyon minőségi jellemzőit is számba venni: például a tudásszintet, az egészségi állapotot vagy a lelki egészséget. (Ezekről a témákról a jelen írás szerzőjének korábban már több elemzése is megjelent ezen a honlapon.) Azonban most folytassuk a KSH adatokkal, és térjünk át néhány fontos gazdasági adat elemzésére. Az egyik ilyen a beruházások alakulása.

Az ábrán látható, hogy a vármegyei nagyberuházásoknál tipikusan a betelepülő, erősen támogatott külföldi feldolgozóipari beruházások emelkednek ki.

Ezekre a cégekre azonban nem a nagyobb hozzáadott értékteremtés, a jól fizető, egészséges és minőségi munkahelyek teremtése a jellemző, azaz a gazdaság új fejlődési pályára állításához, a tudás- és innovációalapú tevékenységek arányának növeléséhez nem járulnak érdemben hozzá.

Ráadásul energia- és anyagigényes tevékenységeket folytatnak, ami szintén előnytelen egy olyan energia- és anyag-szegény gazdaság esetén, mint a magyar. A másik dolog, amire fel kell figyelnünk – és nyilván ez össze is függ az előző gondolatokkal – az óriási aránytalanság. A nógrádi beruházási érték a budapestinek csupán 8,2 százaléka. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a budapesti érték a nógrádinak 12,2-szerese. Ráadásul, ha hosszabb távon vizsgáljuk az adatokat, akkor ez az óriási szakadék már nagyon régen jellemző. De hasonló aránytalanságot látunk például Békés, Zala, Somogy esetén is, ami nyilván hozzájárul a régiós szakadékok növekedéséhez.

A beruházásokkal összefüggő fontos adat az egy lakosra jutó építőipari termelés, amelynek esetén hasonló aránytalanságok láthatók. 2025. I–IV. negyedévében az egy lakosra jutó építőipari tevékenység Budapesten 7,3-szorosa volt a nógrádi, és 5,2-szerese a vasi értéknek.

Ha ebből kiemeljük a lakásépítést, akkor is döbbenetes adatokat látunk. A 10 ezer lakosra jutó épített lakások száma 2025-ben Borsodban egyetlen egy darab volt, Budapesten pedig 23,5 darab. Ez pontosan 23,5-szörös különbség.

Fontos adat a cégek számának alakulása is. A következő ábra az összes regisztrált cég számának alakulását mutatja.

Az ábra azt jelzi, hogy

a 19 vármegye és Budapest figyelembevételével 8 esetben csökkent, 3 esetén változatlan maradt a vállalkozások száma 2024-ről 2025-re.

Kilenc esetben tapasztalunk cégszám növekedést. Azonban nagyon fontos az ágazati megoszlás is.

A legnagyobb cégszám csökkenés a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban következett be: pontosan abban a két ágazatban, amelyek a leginkább hozzájárulhatnának a helyi gazdaság erősödéséhez, a helyi munkahelyek számának növeléséhez.

Az sem lényegtelen szempont, hogy ebben a két ágazatban többnyire a magyar tulajdon a jellemző.

A mezőgazdasági vállalkozások száma egyébként minden vármegyében csökkent, de kiemelkedően nagy csökkenést Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés vármegyében látunk. Pontosan ott, ahol a munkanélküliség is a legmagasabb.

A mezőgazdaság kapcsán emlegetni szokták, hogy nem tekinthető általában "stratégiai ágazatnak", és hogy a gazdasági fejlődéssel együtt jár a mezőgazdaság arányának csökkenése az értékteremtésben. Azonban ez az érvelés két ok miatt sem elfogadható.

Egyrészt lényeges kérdés egy adott ország esetén, hogy mi váltja fel a mezőgazdaságot.

Nyilván nem járul hozzá a fejlődéshez, ha a jó minőségű termőföldekre alacsony hozzáadott értéket előállító szennyező összeszerelő üzemek települnek, amelyek az alacsony bérek és a támogatások következtében keletkező jelentős profitot haza is viszik, ami valójában értékkivonásnak tekinthető.

Továbbá a mezőgazdaság is lehet korszerű és nagy hozzáadott értéket előállító ágazat, főleg ha egy ország esetén még erős pontként jelentkeznek a történelmi hagyományok.

De az sem felejthető el, hogy éppen korunkban a hálózatosodás, a termelés és szolgáltatás összekapcsolódása a jellemző. Ha pedig a mezőgazdaságot, élelmiszeripart, turizmust (gyógyvíz, gyógynövény, kulturális értékek), vetőmag nemesítést és mezőgazdasági gépgyártást tevékenységhálónak (ökoszisztémának) tekintjük, akkor ezek együttesen Magyarország esetén olyan hosszútávon is sikeres versenyképes stratégiai ágazatot alkothatnának, amely termelékenyen működik, sok és jó munkahelyet tud teremteni és fenntartani, továbbá növeli a helyben maradó értéket.

Szervezését és menedzselését pedig kiválóan tudnák segíteni az informatika fejlődése által kínált új lehetőségek, mint például a mesterséges intelligencia használata.

Végül, az eddigiek következményeként térjünk ki egy olyan gazdasági mutatóra, amely egyben társadalmi mutató is. Ez a munkanélküliség.

Az ábrán látjuk a jelentős különbséget a Vas vármegyei 1,8 és a Nógrád vármegyei 8,9 százalékos munkanélküliségi adat között.

Rögtön megemlíthetjük, hogy a nyugat-magyarországi alacsony adatok nem feltétlenül a hazai foglalkoztatás magas szintjét mutatják, hanem inkább azt jelzik, hogy az emberek kijárnak dolgozni Ausztriába.

Azonban nyilvánvalóan nem ez az ideális megoldás. Nemcsak az egyén, de az ország szempontjából is az lenne a jobb, ha az értékteremtés itthon történne. De nem mindegy, hogy hogyan.

A Tisza-programban is felbukkan a már korábbról ismert megoldási javaslat, hogy azokból a vármegyékből, ahol magas a munkanélküliség, arra kell ösztönözni az embereket, hogy ingázzanak át oda, ahol vannak munkahelyek. Ezt – a Tisza-program szerint – a vállalatoknak nyújtott, az ingázást segítendő állami támogatással is ösztönözni kellene.

Ez azonban az ország egészének harmonikus fejlődése szempontjából nem jó megoldás, hiszen nem csökkenti, hanem növeli a fejlettségbeli különbségeket. De azt is megemlíthetjük, hogy az ingázás megnöveli a „munkaidőt”, így kevesebb marad tanulásra, egészségmegőrzésre, de gyermeknevelésre és közösségi tevékenységekre is. Ezek pedig éppen a halálozási statisztikák javítása szempontjából fontos társadalmi tényezők. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy társadalmilag is fejlődni akaró ország nem tekintheti az embert csupán „munkaerőnek”, „termelési tényezőnek”. 

A jó megoldás a GDP gyors, rövidtávú szemléletű növelésére törekvő mennyiségi szemlélet mellett  a helyi gazdaság fejlesztése a kevésbé fejlett régiókban. Ez utóbbi hosszabb távon a GDP tartós növekedéséhez is hozzájárul.

Ennek módja pedig nem a további külföldi összeszerelő üzemek támogatással való bevonzása, hanem a helyi vállalkozások megerősítése, különös tekintettel a mezőgazdasági, élelmiszeripari és turisztikai ágazatokra.

Egyébként jelenleg éppen Borsodban és Nógrádban van 1000 lakosra vetítve a legkevesebb vállalkozás (124 és 136 darab).

A kérdés azért is nagyon aktuális, mert a környezeti bizonytalanságok a legutóbbi nemzetközi jelentések szerint a munkanélküliség növekedését valószínűsítik Európában. (Például az Európai Központi Bank 2026 márciusi jelentése). Ennek jelei nálunk is érzékelhetők. 2026 februárra az országos munkanélküliség 4,8 százalékra emelkedett.

Összességében elmondható, hogy bár a felsorolt gyenge pontok már régen ismertek – e sorok szerzője is sokat foglalkozott már velük – most újabb lehetőség nyílik arra, hogy hosszútávú, stratégiai megoldások születhessenek. Ehhez el kell szakadni a korábbi mennyiségi szemlélettől és a rövidtávú, részterületi gondolkodástól.

Olyan új növekedési pályára kell átállni, amelynek középpontjában a rendszerszemlélet, a minőség, az értékteremtés, a hatékonyság és a regionális szakadékok megszüntetése van.

A változtatásmenedzsment irodalom ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy a változtatás sikeréhez világos értékrendre és jövőképre, valamint a teljesítmények javítását lehetővé tevő stratégiákra, továbbá az ezek megvalósítását támogató szervezeti és irányítási rendszerre van szükség.

De talán ennél is fontosabb a társadalmi kohézió, az olyan együttműködési kultúra megteremtése, amely lehetővé teszi az érdemi szakmai vélemények kulturált ütköztetését, hiszen végsősoron a változtatásokat az emberek, a cégek, a kamarák és általában a kisebb-nagyobb közösségek tudják csak együttesen, összefogva véghez vinni.

Valószínű, hogy csak ilyen viszonyok kialakulása esetén várható az is, hogy a külföldön dolgozó magyarok hazatérnek, és részt vállalnak a sikeres változtatási folyamatban.