Az ősmagyarok Bizáncot se kímélték - de mi igaz a Herkules-erejű Botond legendájából?
ElemzésekA monda szerint a kalandozók egyike, Botond egy óriási görög harcossal is végzett miután betörte Bizánc kapuját.
Ha a nyugati krónikások szemén át nézzük őket, sok jót nem tudunk meg a kalandozó magyarokról. Némelyik forrás szinte már ördögi képet fest az őseinkről. Mint például a Fuldai Évkönyv, amely úgy tudja, hogy a magyarok
a Dunán túlra portyázva sok szörnyűséget követtek el; mert a férfiakat és öregasszonyokat mind levágva, csak a fiatal lányokat hurcolva magukkal barmok módjára kéjvágyuk kielégítésére, egész Pannoniát eltörölték a teljes pusztulásig.
Az efféle leírások sejthetően elég elfogultak. Mindenesetre egész felüdülés annak a Heribald szerzetesnek a beszámolója, aki társaival ellentétben az érkező kalandozó csapatok hírére nem menekült el, hanem együtt evett-ivott a Sankt Gallen-i kolostorban az ősmagyarokkal és azt mondta: „Higgyétek el nekem, nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a rendházunkban”.
Persze egészen más kép tárul elénk a kalandozókról a magyar krónikák lapjain. A nemesek az őseikként tekintettek a honfoglalókra, ennek megfelelően pedig az évszázadok távlatából Anonymus, Kézai Simon és a Képes krónika szerzője is hősies figuraként festi le a régi idők magyarjait.
Tetteiket több legenda is megörökítette, ezek közül az egyik legismertebb a Botond-monda.
A történet szerint a magyar csapatok Bizánc kapuinál sorakoztak fel, a sereg elé pedig kiállt egy óriási, megtermett görög harcos. A nagy termetű vitéz sajátos ajánlattal rukkolt elő: álljon ki vele két magyar. Ha letudják győzni akkor a császár fejet hajt és adót fog fizetni a támadóknak.
A görög ellen azonban nem két, hanem csak egy magyar állt ki: a kis termetű Botond, aki bemutatkozásképpen akkora rést ütött a buzogányával Bizánc kapuján, hogy azon egy gyerek át is férhetett volna. Majd a nagyszájú görög katonát helyben megölte.
A császár ezután sem akart fizetni, ezért a magyarok lerohanták Bizáncot – röviden így szól a história.
A részletekben vannak eltérések, attól függően épp ki volt a mesélő. A Hess András-féle Budai krónikában például mielőtt Botond megütközött volna a görög harcossal, még be is rendezték a viadal helyét, ahol magyar és görög nézők is, mintegy színházban nézték az összecsapást.
A történet nem mentes minden történelmi alaptól, hisz azután, hogy az augsburgi csatában még 955-ben vereséget szenvedtek, a magyar csapatok valóban kelet felé fordultak, ahol 958-ban Bizánc ellen hadjáratot is indítottak. Viszont ez a kalandozás vereséggel ért véget.
Az pedig elég valószínű, hogy Botond mondáját nem csak valós események ihlették. A bibliai Dávid és Góliát története, sejthetően több olyan történetet is ihletett, ahol egy talpraesett és a jó ügy mellett álló alacsony katona egy nála sokkal nagyobbat győzött le.
A németeknél például Kurzibold győz le egy megtermett szlávot.
A magyar krónikákban is van még egy hasonló történet: Bátor Opos - aki a feljegyzések szerint egy XI. századi vitéz volt - egyik kalandja során egy cseh óriást győzött le. Bár bizonyára valós személy volt, életét alaposan kiszínezte az utókor. Elvégre azt tartották róla, hogy az Ecsedi-láp mélyén még egy sárkánnyal is végzett.
Ahogy az ő kalandjai, bizonyára Botondé is a képzelet szüleménye.
