Kiszámoltuk, mikor érik el a magyar bérek az osztrák szintet

Nemrég megvizsgáltuk, hogy van egy közepes ország és két kisebb a rendszerváltás óta felzárkózók között, akik előre szaladtak a többiekhez képest, magas egy főre jutó GDP-adattal, és a felzárkózásban mérvadónak tekintett osztrák és német átlagos bérszint felével. Nekik már nem is kell olyan nagyon sok, hogy fejlett, gazdag országnak tekinthessék magukat.

A felzárkózás kritériumai

Itt fel is merül a kérdés, hogy mit tekintünk felzárkózásnak, mennyire legyünk szigorúak vagy megegengedők, hisz a fejlett országok között is vannak érdemi különbségek. Ausztria és Németország kiválasztása, mint összehasonlítási alap a földrajzi közelség és az erős gazdasági kapcsolatok mellett azért is indokolt, mert

ezen országok adataiban a tényleges fejlettségük mutatkozik.

Nincsenek olyan torzító hatások, mint Hollandia vagy Írország esetében az adóparadicsomi hatás, Luxemburg esetében a kvázi városállami hatás, Svájc esetében a rendkívül erős deviza, vagy Norvégia esetében az olaj-, és gázkincs hatása.

Közvetlenül összemérhető számok

Korábban gyakran számolták az adatokat vásárlóerő-paritáson, de azokon akkor is látszott, hogy nem pontosak, leginkább azért, mert az országok valós árszínvonalát a termékek és a szolgáltatások széles körén rendkívül nehéz összehasonlítani. Mára ráadásul ez értelmét is vesztette, mert ha volt is még az árszínvonalban lemaradásunk, az a mostani inflációban végképp eltűnt. Az árfelzárkózás már megtörtént, és ez természetes is, mivel

azt a fejlettségi szintet elértük, ahol nem indokolt a nagy különbség, pláne egy egységes gazdasági övezetben, ahol az árverseny kiegyenlítő hatása is erősen érvényesül.

Ezek alapján egyszerűsödik a helyzet: a nominális nettó átlagbéreket össze lehet hasonlítani. A kérdés még az, hogy mekkora eltérést lehet egyfajta hibahatárnak tekinteni, hisz sokszor orászágokon belül is nagy béreltérések vannak: így van ez Magyarországon belül is, de például Németországban is érvényesül a keleti és nyugati országrész közti egykori eltérés a bérekben.

Kitűzött cél

Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy ha az utolérni kívánt ország bérszintjének 65-70 százalékát elérjük, akkor hibahatáron belül vagyunk, ennyinél már nem érezzük úgy, hogy le lennénk maradva. Most a két vizsgált ország 2800 euró körüli átlagának 35-36 százaléka közt vagyunk a hazai 1000 eurós értékkel: ezt kell megduplázni, és hátradőlhetünk: a felzárkózás megoldva.

10 év alatt a neheze meglehet

Konkrétan ez azt jelenti, hogy euróban meg kell duplázódni a magyar béreknek, de ehhez még hozzá kell adni az időközben lezajló osztrák és német béremelkedést. A legegyszerűbb, ha az elmúlt 10 év alapján nézzük a folyamatokat, abból kiindulva, hogy ezen időszak növekedési többlete fenntartható még jó darabig.

Az elmúlt 10 évben euróban a magyar átlagbér megduplázódott,

sőt, egy kicsit nagyobb, 105-110 százalék körüli volt az emelkedés, igaz, hogy ebben benne van a munkára rakódó terhek nagyfokú csökkenése, ami már nem ismételhető meg.

A célországok bérei évi 2-4 százalék közti mértékben nőttek a nyugodt években, de most az infláció idején azok is megugrottak. Így nagyjából 40 százalékkal nőttek 10 év alatt az ottani bérek, de ha abból indulunk ki, hogy ilyen inflációs sokkok ritkák, így nem számoltunk velük belátható időn belül, akkor elég legfeljebb 30 százalékkal számolni. Ebből kiindulva 10 év múlva a magyar bér euróban megduplázódna, 2000-2100 euró lenne, az osztrák és német szint 3600 körül. Mint látszik, itt már nem lenne olyan sok behozni való, a magyar bérszint elérné a célországok 56-58 százalékát.

Optimista és pesszimista változat

Újabb 10 év esetén 4100 euróig jutnánk, az osztrák és német bérszint közben 4700 euróra nőne: a 2043-as év végére tehát már túl is teljesítenénk a kitűzött szintet, így

nagyjából 2039-ben vagy 2040-ben lenne a kitűzött cél elérése, pont fél évszázaddal a rendszeváltás után.

Egy problémával azonban számolni kell: előre nem tudjuk meghatározni, hogy a magyar (és a régiós) gazdaságok növekedési többlete meddig maradhat fenn a jelenlegi mértékben. Ha közben lassulna a folyamat, akkor be kellene érnünk az egyszámjegyű éves béremelkedéssel, távolodva lefelé a 10 százaléktól. Ez a folyamatot akár 10 évvel is megnyújtaná, így azt mondhatjuk, hogy ha nem történnek olyan rendkívüli események, melyek nagyon felborítják a folyamatokat, akkor akkor nagyjából 15-25 éves időtartamra számíthatunk.

A kényelmes köztes állomás 2030-ra meglehet

Ez nem annyira kevés, de nem is egy hosszú, a végtelen ködébe vesző időtartam. Ráadásul egy folyamatról van szó, így vannak olyan köztes állomások, amikor azt mondhatjuk, hogy ez már nem egy vészes lemaradás. Ilyen lehet,

ha elérjük az álombérszint felét, amit a csehek, szlovének és észtek már meg is tettek.

Ehhez elég 40 százalék euróban plusz az ő növekményük: ezt 2030-ra érdemben elérhetjük, pláne, hogy a következő 6-7 évben könnyebb lehet a nagyobb növekedési többlet elérési, utána nehezülhet, ahogy közelítünk a célhoz. Ha az 50 százalékos bérszintet kinevezzük "kis felzárkózásnak", akkor valami azért csak megvalósul a sokat emlegetett 2030-as időpontra.