Koltai Róbert: Szörnyű és elemezhetetlen, ami történik

Elemzések2020. márc 23.Fodor Sándor

A koronavírus járvány okozta leállások és bezárások azokat sújtották a legelőször, akiknek a nyilvánosság, a közönség, a színház és a színpad a mindenük, az éltető terepük. A színészeket, akik a kialakult helyzetben egyik napról a másikra maradtak munka nélkül. Hogy élik meg, miben reménykednek, erről kérdeztük néhányukat?

Koltai Róbert színművésznek a közeljövőben csaknem harminc előadása lett volna, sőt most kezdték volna el Zalaegerszegen a Sose halunk meg című musical próbáit, amiben szerepet is kapott. Szerintem annak ellenére, hogy ez egy kollektív csapás, helyzettől és kortól függően szinte mindenkit másként érint. Mint mondja:

Szörnyű és elemezhetetlen, ami történik és még a legokosabb ember sem lehet elég okos. Nekem különösen megrázó, mert hirtelen mindenki elkezdett vigyázni rám. Eddig a színház és a színpad volt a védelmem, most viszont sorra kapom az aggódó hívásokat. Így aztán kénytelen vagyok arra gondolni, lehet, hogy megöregedtem?

Éppen Kanadában volt egy öt előadásból álló turném az önálló műsorával, de Seattle-ben is felléptem telt ház előtt, amikor meghalt az első koronavírusos beteg az Egyesült Államokban. De akármilyen fájdalmas ez a helyzet, tudomásul kell venni, hogy egy másik élet kezdődött el, ami tele van reménytelenséggel, de reménnyel is. Ez nem rólunk szól színészekről. Hanem nagyon sok emberről, akik helytállnak vagy elveszítik a munkájukat és nagyon nehéz helyzetbe kerülnek - véli a színművész.

Tőrőcsik Franciska, mint mondja speciális helyzetben van, mint szabadúszó. Ő az ifjabb színésznemzedékhez tartozik, emlékezetes filmes jelenlétekkel máris nyomott hagyott, az Aurora Boreailis című Mészáros Márta film egyik főszereplőjeként részese volt néhány fesztiválsikernek is.

Egyetlen darabban vagyok mostanában benne, a TÁP-színház Utas és Holdvilág című előadásában, ami viszont nagy szívügyem, mert annak ellenére, hogy csaknem hat órás az előadás, utána állva tapsolnak az emberek, ami szinte hihetetlen a mai időkben. Annyira tehát nem érint egyelőre ez a szörnyű helyzet, de egy csomó kollégámat igen. 

Tőrőcsik Franciska szerint néha a negatívumoknak is lehet egy jó aspektusa, valamiféle figyelemfelhívás, hogy mennyire törékeny ez a színházi világ. A színházak esetében eddig nem nagyon vették észre, hogy már régóta szenvednek, nem nagyon tűnt fel, hogy kevesebb a darab vagy sokkal több népszerű mű kerül színpadra. Vagy, hogy több a gyerekelőadás és kevesebb a művészi központú, kísérletező darab, mert nagyon rá kell menni a bevételre. Most, hogy bezártak a színházak, ezt észre fogja mindenki venni és talán ilyen értelemben is vetül ránk egy kis figyelem. De hangsúlyozom, nem ez a legfontosabb és minden elismerésem azoknak, akik ezekben a nehéz napokban maximálisan helytállnak. Köszönjük nekik! - tette hozzá. 

Minden nehézséggel együtt biztos vagyok benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot.

– jelentette ki Balsai Móni, akit az is komolyan érint, hogy nem tagja társulatnak, vagyis számlát adó vállalkozó, ez pedig bevételként csak plusz egy hónap után jelentkezik, ha már elkezdhette egyáltalán a munkát

Nyilván, ha vége lesz, akkor is sok nehézséggel kell majd szembenézni és nem tud minden zökkenőmentesen visszaállni. De nem is mi vagyunk most a fontosak, hiszen minden tiszteletem és elismerésem azoké az embereké, akik ebben az időben a legutolsóként is helyt fognak állni, orvosok, nővérek, élelmiszeriparban dolgozók, de hosszan sorolhatnám.

Marozsán Erikát New Yorkban értük utol, aki a kialakult helyzetről és a városban eluralkodott hangulatról a következőket mondta:

Mint szabadúszó színésznő az elmúlt 15 évben, pontosan tudom milyen a bizonytalanság fátyolköde, ami most a hazai szakmára is ránehezedett. Talán ez az emberi minőség, amit most újratanulhatunk; az együttérzés, egymás önzetlen segítése. Minden szörnyűség ellenére megtapasztalhatjuk, mennyire klassz dolog a szolidaritás. New York lépésről lépésre halad előre a tőle megszokott fegyelmezettségben, ahol a segélykiáltás átszökik a szöveteken néha, mégis kerülve az önsajnálatot.