Nobel-díjas közgazdász: Teljesen újra kell írni a gazdasági szabályokat

Elemzések2020. szept 14.Sz.A.

Az új koronavírus vízválasztó lehet: eddig elsősorban azok az országok buktak el a járvány kezelésében, amelyek rövidlátó és az egyenlőtlenséget növelő gazdaságpolitikát folytattak korábban.

Az új koronavírus okozta válság tovább mélyíti az egyenlőtlenségeket, mivel a kórokozó hamarabb utoléri azokat, akiknek gyengébb az egészségük vagy munkájuk folytán jobban ki vannak téve a fertőzésnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy arányaiban nagyobb mértékben szedi áldozatait a szegényebbek körében – véli Joseph Stiglitz közgazdász, a Columbia Egyetem professzora a Finance and Development hasábjain megjelent írásában.

Ennek azt sem mond ellent, hogy a vírus épp a világ egyik legfejlettebb országában, az Egyesült Államokban pusztít a legjobban, a fertőzöttek és az elhunytak számát tekintve egyaránt.

Sőt, logikus is, ami történik, mivel ott nincs államilag garantált egészségügyi ellátás, illetve ami van, annak átlagos színvonala rosszabb mint más fejlett országoké. Nem véletlen, hogy Amerikában jelenleg alacsonyabb a várható élettartam mint hét éve. 

Felértékelődött a bizalom és a szolidaritás

A járvány kezelésében a másik végletet Új-Zéland jelenti: náluk kompetensnek bizonyult a kormány, a döntéshozatal során hallgatott a szakértőkre, a lakosság is a szolidaritás magas fokáról tett tanúbizonyságot, és persze bízott a vezetőkben. Ráadásul nemcsak a járványkezelésben bizonyultak sikeresnek, hanem a helyzetet kihasználva

a zöldebb és tudásigényesebb gazdaság építése irányába mennek el, ami tovább növeli az egyenlőséget, a bizalmat és a szolidaritást. 

A Covid-19 betegség egyhamar nem fog eltűnni, és más járványok kitörésétől is tarthatunk. Ha az egyes kormányok nem lépnek fel ellene hatékonyan – mint például Új-Zéland – akkor a járvány utáni világ még inkább a növekvő egyenlőtlenségekről fog szólni, mint korábban – jósolja a közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett közgazdász professzor.

A közgazdasági gondolkodás is átalakul, ennek előjelei már most láthatók.

Elég csak arra emlékeztetni, hogy bizonyos tevékenységek, illetve termékek és szolgáltatások előállítása a vírusveszély miatt kockázatosabbá és költségesebbé vált, ezért robotokkal vagy más automatikus folyamatokkal fogják helyettesíteni az embereket. Eddig az emberi kapcsolatokra építő szolgáltatásokat nem különösebben fenyegette a robotizáció, de épp ennek jöhet el most az ideje. Átalakulóban van a munkaerőpiac is, ma népszerű állások tűnhetnek el. 

Az új tendenciák már kezdenek kirajzolódni, ám a változó munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás nem merülhet ki az átképzés vagy az oktatás átalakításában. Stiglitz szerint be kell látni, hogy a közgazdászok gondolkodását több mint egy évszázada uraló versenyalapú egyensúlyi modell többé nem képes leírni a mai folyamatokat.

Az említett modell jegyében az évtizedek során fokozatosan lazították a vállalatokra vonatkozó szabályokat, miközben gyengítették a dolgozók pozícióit.

Mindez azonban nem nagyobb jóhoz, hanem gyengébben teljesítő gazdasághoz és növekvő egyenlőtlenséghez vezetett. 

Az infláció helyett a foglalkoztatásra kell koncentrálni 

Ezért át kell írni a globalizáció játékszabályait, amelyek eddig elsősorban a vállalatok érdekeit szolgálták, és nem a dolgozókét vagy a környezetét.

Stiglitz szerint például olyan monetáris politikára van szükség, amely nem csak az inflációra koncentrál, hanem a teljes foglalkoztatottságot is szem előtt tartja.

A csődtörvényen is változtatni kellene, hogy ne azoknak a hitelező bankoknak kedvezzen, amelyek valósággal vadásznak a tönkretehető adósokra – sorolja. Olyan vállalati szabályozásra is szükség lenne, amely a legkisebb tulajdonos fontosságát sem veszti szem elől, ugyanakkor jobban kellene védeni a munkavállalók jogait.

A gazdagok adóját most kellene emelni

Ezek az intézkedések azonban nem érik el a kívánt hatást, ha az adórendszer változatlanul a gazdagabbakat preferálja.

Épp az Egyesült Államokban – ahol amúgy is óriásiak az egyenlőtlenségek –  a leggazdagabbak jövedelmük kisebb hányadát fizetik be adóként, mint azok, akik jóval lejjebb vannak a pénzügyi ranglétrán. A Covid-19 vízválasztó lehet: eddig elsősorban azok az országok buktak el a járvány kezelésében, amelyek rövidlátó és az egyenlőtlenséget növelő gazdaságpolitikát folytattak korábban.

Elég csak arra gondolni, hogy az Egyesült Államokban mekkora galibát okozott, amikor a cégek által kiépített hosszú ellátási láncok akadozni kezdtek: egyszerű termékeket –  mint a maszk vagy a kesztyű – sem tudtak gyártani, alapanyag hiányában.

Az adósságátütemezés elkerülhetetlen

A közgazdász szerint csak akkor mondhatjuk ki, hogy ellenőrzés alatt tartjuk a pandémiát, ha ez minden országban megtörténik, és a világgazdaság is csak akkor indul meg felfelé, ha mindenhol erős élénkülés kezdődik. A fejlett országoknak ezért jól felfogott érdekük is egyben, hogy segítsék a fejlődő és feltörekvő országokat a válságból való kilábalásban. Stiglitz megjegyzi, hogy

a legnagyobb ipari és fejlődő országokat tömörítő G20 csoport még nem használta azt az eszközt, amelyet a 2008-as válság idején igen: 2009-ben 500 milliárd dollár értékű SDR-t bocsátottak ki a gazdasági világválság kezelésére, a szegényebb országok megsegítésére.

Úgy látja, a szegényebb, eladósodott országok most sem lesznek képesek a hitelek visszafizetésére, miközben erősen sújtja őket a járvány. Stiglitz szerint elkerülhetetlen lépés lesz az adósságok átütemezése, miután nemcsak az országon belüli, hanem az országok közötti egyenlőtlenségek növekedése is káros.

Írása végén újfent figyelmeztet arra, hogy azok a kormányok, amelyek kudarcot vallanak a belső válságkezelésben, akadályozzák a világgazdaság talpra állását is. A szakértő azonban reménykedik abban, hogy még nem késő változtatni a hozzáálláson.