Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Trump történelmi győzelme nem is annyira történelmi? Ezek az elnökök még nagyobbat nyertek

Elemzések2024. nov. 12.D.J.

A vesztes választást is megért amerikai elnökökből eddig csak ketten tudtak sikeresen visszatérni. Bő 130 éve Grover Clevelandnak és most Donald Trumpnak sikerült ez a mutatvány. Ha viszont az elnyert elektori szavazatokat nézzük, akkor a vártnál is átütőbb mostani republikánus-siker az amerikai történelemben nem számít kiugrónak. Volt már olyan elnök is, aki az 50-ből egy államot leszámítva mindhol nyert.

Az idei amerikai elnökválasztás elött mindenki azt jósolta, hogy az eredmény hét csatatér államon fog múlni. Trump pedig az összesben győzni tudott.

A közvélemény-kutatások már 2016-ban és 2020-ban is alulmérték Trump támogatottságát, a végkifejlet pedig most is meglepte a szakértőket. Hisz a republikánus jelölt magabiztosan nyerte az elnökválasztást: több mint 3 millióval több szavazatot kapott, mint a demokrata kihívója, Kamala Harris.

Az már az amerikai választási rendszer sajátossága, hogy a végeredményt illetően nem is ez a legfontosabb.

A szavazók ugyanis az USA-ban csak arról dönthetnek, hogy az állam, ahol élnek ki mellett tegye le a voksát. A következő elnökről az 50 állam együtt dönt méghozzá, úgy hogy minden államnak van egy adott szavazati száma. A legnépesebb Kaliforniának például 54, míg a félmilliós Wyomingnak csak három. Két kisebb kivételt vagyis Maine-t és Nebraskát leszámítva minden államban a helyi nyertes viszi az összes elektort.

Aki az 538 elektori szavazatból összegyűjt legalább 270-et, az lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Trump ezen a fronton is magabiztosan nyert, hisz végül 312 elektort szerzett. Az összes választást számba véve, viszont ez a szereplés is csak a 22-dik legjobb eredménynek számít.

Amerikában ugyanis többször előfordult, hogy a győztes egy-két államot leszámítva, mindenhol győzni tudott.

A prímet Ronald Reagan és Franklin D. Roosevelt mellett a Watergate-botrányról elhíresült Richard Nixon viszi, aki 1972-ben csak Massachusetts államban és a Columbia Kerületben vesztett.

Amerikai elnökök, akik a választáson a legtöbb elektort szerezték

 

Választás éve

Elnyert elektorok száma

Összes elektor száma az adott évben

Nyertes párt

Ronald Reagan

1984

525

538

Republikánus

Franklin D. Roosevelt

1936

523

531

Demokrata

Richard Nixon

1972

520

538

Republikánus

Ronald Reagan

1980

489

538

Republikánus

Lyndon B. Johnson

1964

486

538

Demokrata

Franklin D. Roosevelt

1932

472

531

Demokrata

Dwight D. Eisenhower

1956

457

531

Republikánus

Ha csak a közelmúltat nézzük akkor az látható, hogy Trump felül tudta múlni Biden 2020-as eredményét. Barack Obama viszont mindkét nyertes választásán több elektort gyűjtött, mint a republikánusok első embere.

A demokraták nagyot hibáztak

Trump mostani sikere, amely a vártnál is nagyobb lett, számos okra vezethető vissza. Ezek között az alábbi négy roppant meghatározó volt:

  • Sokan nosztalgiával gondolnak vissza Trump első elnökségére. A pandémia alatti nagy visszaesést nem is annyira kötik hozzá, sokkal inkább azt a prosperitást, ami előtte jellemezte az amerikai gazdaságot. Ahogy Gregory Daco, az EY vezető közgazdásza is magyarázta korábban: a 2017-2019-es időszak egy hosszan elhúzódó üzleti ciklus vége volt.
  • A választók ki voltak éhezve a változásra. A kutatásokon rendszerint háromból két ember azt mondta, hogy az ország rossz irányba halad. Ebben közrejátszik az is, hogy Biden alatt hiába sikerült megálljt parancsolni a pénzromlásnak, akkoris fáj a fogyasztóknak, hogy az árak ma átlagosan 20 százalékkal magasabb szinten állnak, mint Trump elnökségének utolsó hónapjaiban.
  • Trump kampánya jól rezonált a választokkal. Jó példa erre, amikor beállt a McDonald's-ba krumplit sütni, hogy ezzel is azt sugallja, hogy ő az, aki igazán megbecsüli az amerikai munkahelyeket és a nehéz munkát végzőket.
  • A demokraták olyan sokáig kivártak Biden visszaléptetésével, hogy mire kiszállt a versenyből már nem volt idő keresni egy megfelelő jelöltet. Kamala Harris sosem volt túl közkedvelt. Az elmúlt négy évben Biden támogatottsága hiába volt romokban, közben Harris-é még őt is rendre alulmúlta. Ha az elnök nem sül fel olyan csúnyán a választási vitán, nem is lett volna jelölt. Nem segített neki, hogy alelnökként többször is megosztó ügyeket kapott a nyakába. Kamalának kellett például egy időben kezelnie a bevándorlási krízist. Biden népszerűtlensége pedig a kampány alatt is rányomta bélyegét a megítélésére.