Tudta, hogy Magyarország aranynagyhatalom volt?

Hogy mostanság mennyi arany van a lábunk alatt, a föld mélyén azt nem tudjuk biztosan, de tavaly napvilágot láttak olyan becslések, amelyek szerint csak a Börzsönyben annyi csillogó nemesfém fekszik, hogy abból ki tudnánk fizetni az egész államadósságot.

Hogy ez igaz-e az kérdéses, de az biztos, hogy volt idő, amikor Magyarország arany nagyhatalom volt. Már neves krónikásunk Anonymus is írt az erdélyi aranymosókról. Ám a hazai nemesfém-bányászat a királyság hajnalán még nem bírt nagy jelentőséggel.

Viszont új helyzetet teremtett a középkori pénzválság.

A XII. században az egyre kisebb értékű helyi dénárok, a különféle ezüstpénzek túlzott változatossága, illetve a pénzverési jogok feletti nyerészkedés komoly akadályokat görgettek az európai kereskedelem elé.

Ahhoz, hogy a válság véget érjen a korábbiaknál jobb minőségű pénzekre volt szükség. Az arany jó ideig azért nem jött szóba, mert Európa készletei nem voltak jelentősek. Viszont azután, hogy a XII. században egyre élénkebb kereskedelem indult be a Kelettel, a bizánci és az arab fizetőeszközök miatt elkezdett az aranypénz gyökeret verni az öreg kontinensen.

A XIII. század közepén komoly fordulópontot jelentett, amikor Genova és Firenze belevágott az aranypénz-készítésbe.

Magyarország roppant gazdag nemesfémkészletekkel bírt, viszont a szerencsés helyzetünkből sokáig a környező országok húztak hasznot, így például Velence, Krakkó vagy az árumegállító joggal bíró Bécs.

Károly Róbert király (uralkodott 1308–1342) viszont új irányba tette a gazdaságot: felvirágoztatta a kereskedelmet és a bányászatot, mindemellett pedig firenzei mintára aranypénzt veretett.

Károly Róbert a nemeseket is érdekeltté tette a kitermelésben: az előkerült nemesfémek egyharmadát megtarthatták. Emiatt a főuraknak is érdeke lett az új bányák feltárása. Az oklevelek tanúsága szerint aranybányák, aranymosók vagy épp aranyművesek voltak egyebek mellett Erdélyben, a Szepességben, Szatmárban, Liptóban és Szlavóniában is.

A pontos számok nem ismertek, de a becslések szerint évente úgy 1000 kilogrammnyi aranyat termeltek ki Magyarországon, amely egy időben Európa teljes termelésének akár az öthatodát is kitehette.

Emiatt a kontinensen a későközépkorban forgalomba került arany túlnyomó része tőlünk származott. Az egyik hazai „aranyváros” Körmöcbánya lett, ahol pénzverde is működött. Az itt készült aranyforintot később „körmöci dukátként” emlegették, amely hosszú időn át az egyik legértékállóbb pénz volt Európában.

A nemesfémtartalma roppant magas volt. A 3,5 gramm súlyú, 24 és ¾ karátos érmék a későközépkori források színaranyként tüntették fel. A népszerűsége miatt a csillogó forintokat Európa távolibb pontjain, így Skandináviában is hamisították.

A hazai aranybányászatot viszont volt, hogy háborúk akasztották meg: Körmöcbányát például kifosztották 1433-ban a husziták és ezután a várost még Hunyadi János se tudta bevenni. Csak Mátyás király alatt sikerült egy békekötéssel visszacsatolni Körmöcbányát. A középkori „aranykorszaknak” a török hódoltság vetett véget.

Bár a nemesfémbányászat később újra erőre tudott kapni, a trianoni békével Magyarország elvesztette az összes főbb lelőhelyét.