Iránnak kedvező a hosszú anyagháború – Kérdés, hogy mit bírnak a fegyverraktárak
Globál
Lendületesen halad az Egyesült Államok és Izrael az iráni hadművelet céljainak teljesítésével, mégis korai lenne még inni a medve bőrére. A kérdés ugyanis nemcsak az, ki talál több célpontot, hanem az is, ki bírja tovább munícióval. Az iráni stratégia láthatóan arra épül: előbb ürülnek ki a nyugati fegyverraktárak, mint hogy Teherán rendszere összeomlana. A perzsa állam célja az amerikai és izraeli légvédelem túlterhelése. Ha a drága elfogórakéták gyorsabban fogynak, mint ahogy pótolni lehet őket, a háború menete is megváltozhat.
Múlt hét szombat hajnalán elkezdődött a sokszor beharangozott amerikai–izraeli támadás Irán ellen, és mire felkelt a nap, a térség újabb háborúba sodródott. Az emberi, stratégiai és gazdasági veszteségek listája óráról-órára bővül.
A háború kiterjedésével egyre nyilvánvalóbb: valódi győztes nem lesz, még ha egyes szereplők kisebb árat is fizetnek majd, mint mások
- véli a European Council on Foreign Relations friss elemzése. A külpolitikával foglalkozó európai agytröszt szerint a rezsimváltás tartós katonai nyomást és elköteleződést igényelne, ami szélesebb eszkalációval és jelentős politikai, katonai, pénzügyi költségekkel járna.
Az amerikai közvélemény sem lelkes egy újabb közel-keleti háborúért, különösen kongresszusi, szenátusi, úgynevezett félidős választási évben.
Trump korábbi ígéretei a „végtelen háborúk” lezárásáról most ellentmondásba kerülnek a valósággal, miközben saját politikai tábora is megosztott a kérdésben.
Tengerentúlon sincs Patriotból a kerítés
Hamenei ajatollah likvidálása Washington számára lehetőséget kínálhat egy gyors „győzelem” kommunikálására és a konfliktusból való kilépésre. Trump már jelezte: kész tárgyalni Iránnal.
A legvalószínűbb forgatókönyv így az lehet, hogy az elnök a fenyegetés felszámolásáról és az elrettentés helyreállításáról beszél, miközben elkerüli Irán politikai rendszerének teljes átalakítását.
Hogy a terepen zajló események – és Izrael céljai – ezt lehetővé teszik-e, az kérdéses. Mindenesetre érdemes megnézni, meddig képes az USA ezt az intenzív légiháborút folytatni, már csak azért is, mert szemlátomást
Irán arra építi (jobb híján) a stratégiáját, hogy még az előtt elfogynak a támadók készletei, mint hogy összeomlana a rendszer.
Az Egyesült Államok globális kötelezettségei miatt eleve kénytelen megosztani a készleteit. A PAC‑3 MSE rakétákból a Pentagon 2015-2024 között évente átlagosan 270 darabot vásárolt.
A 2025‑ös iráni beavatkozás után a hadsereg 13 773 darabra emelte a beszerzési célt, és 620 darabról 2 000 darabra az éves termelést.
Ennek a hatása ugyanakkor csak évek múlva megmutatkozik majd meg.
A THAAD és SM‑3 elfogórakéták gyártása ezzel szemben lassú. Ebben az évben mindössze 25 THAAD-ra szólt a megrendelés, dacára annak, hogy a 2025‑ös Irán elleni támadás során az USA több mint 150 THAAD elfogót és 80 SM‑3‑at lőtt ki, ezzel pedig a készletei negyedét el is használta. Tehát nagy hatótávú elfogórakéták terén a készletek a legkevésbé sem korlátlanok.
Meddig bírja Irán munícióval?
Patriot rakétákból a 2025‑ös tapasztalatokat figyelembe véve több ezer darabra lenne szükség, miközben a termelés csak 270–620 darab éves szinten.
A gyártási kapacitás bővítése 2030‑ra évente kétezer darabra nőhet, de a közeljövőben a készletek sérülékenyek maradnak.
A légiharc-rakéták nem kevésbé fontosak, mivel nem ritkán AIM‑120 AMRAAM rakétákkal vadászták le az iráni Shahed drónokat. Az évente 1900 darabot elérő gyártás rövid távon elegendő, de rövid távon ez a rakéta is erősen fogyóeszköznek számít.
A Tomahawk és JASSM rakétákat százszámra lövik ki az iráni célpontokra.
Bár idéntől 1000 Tomahawk és 500 SM‑6 gyártását tervezik évente, a jelenlegi készletek szintén nem végtelenek.
Nézzük meg azt is, hogy mi az, amiből van elég? Olcsó precíziós bombák nagy számban állnak rendelkezésre.
A JDAM‑ek és SDB‑k tízezres készletei miatt az USA szinte korlátlanul tudja pótolni a felhasznált bombákat.
A JDAM gyártási kapacitás évente 55 000 darab, az SDB-ből pedig 28 000 darabot gyártanak, így ezekből lesz elég hosszabb távú konfliktusra is.
Kié lesz a végső kezdeményezés?
Irán az elmúlt években valószínűleg több ezer rakétát halmozott fel. Amerikai becslések szerint 3000 darabot. A tavalyi csapások során készleteinek egy részét, izraeli források szerint 33-55 százalékát elhasználta, de mivel havi 100 darabos termelési ütemet tart fenn, így 2026‑ra újra jelentős készletet építhetett fel.
A tömeggyártást segíti, hogy az iráni rakéták ára töredéke a nyugati elfogókénak.
Irán stratégiai célja, hogy túlterhelje az amerikai‑izraeli légvédelmet. Drónokkal, hamis célpontokkal és ballisztikus sorozatokkal terheli a rendszert, majd precíziós rakétákkal támad.
Ezt az anyagcsatát a nyugati fél csak akkor tudja megnyerni, ha elegendő, olcsóbb elfogó rakéta áll a rendelkezésére és a gyártási kapacitások rugalmasan reagálnak.
Végső soron nem az számít, hogy melyik rakéta talál célba, hanem hogy melyik oldalon marad elegendő lőszer az utolsó felvonásra.
