Trump sikeres üzletemberként nyolc évig nem fizetett adót

Hírek2019. máj. 12.Növekedés.hu

1985-től közel tíz éven át 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel üzletemberként Donald Trump, aki 8 évig nem is fizetett adót – derül ki a The New York Times-hoz került adóbevallásaiból.

Donald Trump elnökké választása nem csak abban az értelemben volt precedens nélküli, hogy semmilyen kormányzati tapasztalattal nem rendelkező üzletember került a Fehér Házba, hanem abban is, hogy

szakított azzal a több évtizedes elnöki hagyománnyal, amely a saját adóbevallások közzétételére vonatkozik.

A The New York Times azonban most hozzájutott Donald Trump 1985 és 1994 közötti adóbevallásaihoz, amelyből a lap azt a következtetést vonta le, hogy

ebben az időszakban Trump üzleti tevékenysége 1,17 milliárd dolláros veszteséget eredményezett, amit főként kaszinói, szállodái, illetve egyéb kereskedelmi ingatlanjai révén keletkeztek.

(A lap azt állítja, hogy nem fért hozzá az adóbevallásokhoz, viszont egy olyan személy, akinek erre jogi lehetősége volt, látta a dokumentumokat, és erről tájékoztatta a lapot.)

Az adóbevallások adatai – jegyzi meg a lap – jóval rosszabb képet festenek fel Trump üzletemberi teljesítményről, mint amit maga az elnök szokott önmagáról hangoztatni.

Már a sikerkönyve előtt is veszteséges volt

Trump bestselleré váló memoárja, Az ​üzletkötés művészete (The Art of the Deal) című könyve 1987-ben jelent meg, amely erősen hozzájárult a Trump által hangoztatott, „saját erejéből lett milliárdossá” mítoszhoz, ami végül szerepet játszott az elnökválasztás megnyerésében is – jegyzi meg a lap. Trump első üzleti bukásait a három évvel később, 1990-ben bekövetkező válsággal magyarázta, azonban a The New York Times által most bemutatott információk szerint

Trump már azelőtt komoly pénzügyi gondokkal küzdött, hogy a memoárja a könyvesboltok polcára került volna. A lap szerint 1985-ben 46,1 millió dolláros üzleti veszteséget halmozott fel.

Az 1980-as években Trump több száz millió dolláros kölcsönökből futatta ingatlanfejlesztési projektjeit. A Forbes gazdag embereket rangsoroló listájára először 1985-ben került fel önállóan, apja, Fred Trump nélkül.

Akkori 600 millió dolláros becsült vagyonába azonban beleszámították azt az ingatlanbirodalmat is, amelynek akkor még mindig apja volt a tulajdonosa.

Többet vesztett, mint szinte bármely más adófizető

Az adatokból az látszik, hogy a vizsgált években Trump több veszteséget halmozott fel, mint szinte bármely más amerikai adófizető – állapítja meg a lap. 1990-ben, illetve 1991-ben 250-250 millió dolláros üzleti veszteséget könyvelhetett el, ami több mint duplája annak, amit ebben a tekintetben az utána következő adófizetőnél lehetett kimutatni.

Ebben olyan tényezők is szerepet játszottak például, hogy 1988-ban megvásárolta az Eastern Airlines légitársaságot 365 millió dollárért, amely azonban soha nem termelt nyereséget. A Trump Taj Mahal Hotel and Casino megnyitására pedig 1990-ben több mint 800 millió dolláros adósság mellett került sor.

Nem fizetett adót nyolc éven át

A The New York Times által látott adatokból az is kiderül, hogy Trump akkora veszteségeket halmozott fel, hogy a vizsgált 10 évből nyolcban nem kellett fizetnie jövedelemadót.

Emellett Trump azzal a lehetőséggel is élt, hogy a kereskedelmi ingatlanok értékcsökkenését a tulajdonosok leírhatják az adóból.

„Az ​üzletkötés művészetében” az Atlantic Cityben működő kaszinóját hozta fel erre példaként: a 400 millió dollárból épített kaszinó után évi 4 százalékos értékcsökkenéssel évente 16 millió dollár adójóváírást könyvelhetett el.