Bálint gazda: az éghajlat változása miatt a magyar kerteket is meghódítják a déli gyümölcsök

Korábbi elismerései mellé az „Év agrárembere” címek idei díjkiosztóján életműdíjat kapott. Elsősorban szakmai vagy újságírói elismerésként tekint erre a díjra?

Nem tudom a kettőt elválasztani egymástól. A kertészmérnöki és agrármérnöki diploma után megszereztem a mezőgazdasági tudományok kandidátusa címet, és tagja vagyok az európai tudományos és művészeti akadémiának is, de tény, hogy több évtizeden keresztül újságíróként dolgoztam.

Nem mondhatom, hogy szűken bántak velem az elismerésekkel, de ezt az életműdíjat – amelyet nemrég Nagy István agrárminiszterről vehettem át – különösen nagy megtiszteltetésnek éreztem. Elsősorban azért, mert a díjat agráriummal foglalkozó intézmények és vállalatok alapították, és azt egy több tízfős kuratórium ítélte oda.

Bálint gazdaként az egykori legendás televíziós műsorból, az 1960-as években indult Ablakból vált ismertté. Minek tulajdonítja, hogy a mai napig így ismerik az országban?

Kétségtelen, hogy a közismertséget az Ablak alapozta meg a számomra, amelyet az akkori egyetlen televízió ismertterjesztő magazinjaként készítettünk. A műsorbeli szereplés előtt tizenhat évig voltam a Kertészet és Szőlészet folyóirat főszerkesztője, de országos szinten az Ablak révén ismerték meg a nevem. Csodálatos időszaka volt az a televíziózásnak.

Az Ablakot időről-időre több millió ember követte figyelemmel, és a szerkesztők el voltak keseredve, ha a műsor nézettsége csak 35 százalékot ért el. Most egy televíziós műsort már akkor sikeresnek tartanak, ha a nézettség 8-10 százalék körül mozog.

Az idén nyáron tölti be századik életévét. Ha visszatekint pályafutására, mely eseményeket tartja a legnagyobb horderejűnek a magyar mezőgazdaságban?

Életutam alatt a mezőgazdaság sok komoly változáson esett át. Elsősorban a földprivatizációs és földosztási intézkedéseket emelném ki, mint amilyen például az 1945-ben hivatalba lépett kormány egyik első döntése volt. Jól emlékszem arra is, hogy az 1960-1970-es években a külföldi delegációk egyre-másra érkeztek Magyarországra, hogy tanulmányozzák az akkor modernnek számító magyar mezőgazdaság működését, de ahhoz képest a technikai színvonal mára iszonyú sokat fejlődött.

Ma már az USA-ban ott tartanak, hogy a teljes növényvédelmet drónokkal próbálják megoldani, illetve számítógéppel irányított önjáró traktorokat akarnak használni a szántóföldeken. A robotizációé és a precíziós gazdálkodásé tehát a jövő, és ebben az irányban kell haladnia a magyar mezőgazdaságnak is. Ez azt is jelenti, hogy nem az extenzív, hanem az intenzív termelést kell fokozni.

Az elmúlt években a hazai agrárium teljesítménye folyamatosan növekedett. Megítélése szerint milyen állapotban van ma a magyar mezőgazdaság?

Szomorúan kell nyugtáznom, hogy bár a 2018-as jó év volt a magyar mezőgazdaságban, még mindig csak az 1998-ban elért teljesítménynél járunk, vagyis katasztrofálisan el vagyunk maradva a fejlettebb országok eredményességétől.

Ezért örülök annak, hogy nyilatkozataiban a jelenlegi agrárminiszter a jövedelmezőség javítását és a termék-feldolgozottsági szint növelését jelölte meg a két legfontosabb feladatként. Azt látom, hogy a mezőgazdaság akkor lesz eredményesebb, ha „konyhakész” termékeket képes átadni a kereskedelemnek, hiszen ez ma már világtendencia is. Az az idő elmúlt, amikor egy-egy család egyszerre ötven kilogramm burgonyát vásárolt be magának télire. Ma a háziasszonyok nagy része legfeljebb ötkilós kiszerelésben veszi meg a fajtaazonos, megmosott, esetleg meg is hámozott krumplit, hogy odahaza könnyen és gyorsan elkészíthesse. A feldolgozottsági fok növelése tehát nálunk is jó irány lehet, de vállalati szinten érdemes törekedni az önállósodásra is.

Jó példa erre a Gyermelyi Zrt., amelynél évtizedekkel ezelőtt nem csak a tésztagyártást honosították meg, hanem ahhoz megfelelő új búzafajtákat kerestek, a lisztkészítéshez malmot építettek, nemrég pedig saját tojásellátásukhoz tojótyúk-telepet is kialakítottak.

Sokan a kertészetben látják az egyik legnagyobb kitörési pontot a mezőgazdaságon belül. Kertészmérnökként mely területeket tartja leginkább érdemesnek a fejlesztésre?
 
Hozzám a kistermelés áll a legközelebb, és az utóbbi tizenöt-húsz évben különösen élénken foglalkoztatott. Leginkább most a palántanevelés érdekel, mivel a zöldségfélék egyre nagyobb hányadát így állítják elő, vagyis a magvakat nem közvetlenül a szántóföldbe vetik el, hanem előbb zárt helyen palántákat nevelnek. Ez nagy gyakorlatot és szakértelmet igényel, mivel a növények kiültetéskor óriási stresszt szenvednek el, ezért csak precíz és pontos technikával lehet jó palántákat előállítani. Emiatt világszerte terjed az a tendencia, hogy a palántákat erre specializálódott nagy üzemekben nevelik fel, és már nálunk is működik három-négy hasonló palántagyár. Az egyik ilyen a nádudvari KITE Zrt., amelynek központi telepén az idén százmillió zöldségpalántát állítanak elő és hoznak forgalomba elbomló papírtölcsérekben.

Milyen nagyszerű lenne, ha a jó minőségű, ellenőrzött zöldség- és virágpalántákat virágüzletekben meg lehetne kapni, és azokat nem a piacokon kellene beszerezni, ahol sokszor bizonytalan, mit vásárolunk.

Velem tavaly fordult elő, hogy a sashalmi piacon brokkoli palánta helyett kelbimbót kaptam. Amikor pedig a tévedésre rájöttem, a kiszolgáló hölgy azt válaszolta, hogy az ő tudomása szerint a két elnevezés ugyanazt a növényt jelenti, és a kelbimbót olaszul brokkolinak hívják. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy fontos lenne, ha az egymillió hazai kiskertet biztonságos és jó minőségű palántákkal lehetne ellátni.

Pályatársai közül kit tekint a hazai agrárium legmeghatározóbb alakjának?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Mindenképpen ki szeretném emelni Szabó Istvánt, a KITE 2017-ben elhunyt alapítóját, akivel magam is jó barátságot ápoltam. Szintén nagyra értékelem Horn Péter akadémikus munkásságát, aki korábban a kaposvári egyetem rektora volt, de ma már ő is nyugdíjas. Régóta szakmai kapcsolatban állunk egymással, és nyugodtan állíthatom, hogy sok értéket teremtett a magyar mezőgazdaság számára.

Napjaink egyik legnagyobb kihívását világszinten is az éghajlatváltozás jelenti, amelyet egyre kevesebben vonnak kétségbe. A magyar mezőgazdaságban láthatók ennek jelei?

Hosszú ideig azon a véleményen voltam, hogy a szokatlan időjárási jelenségek csak időlegesek, hiszen például az én gyerekkoromban is előfordultak nagyon hideg és túlságosan enyhe telek. Mára azonban meggyőződtem arról, hogy az éghajlat valóban változik.

Ez a magyar mezőgazdaság szempontjából is lényeges, mivel az elmúlt tíz évben az átlagos évi középhőmérséklet egy fokkal emelkedett, és ha még eggyel növekszik, megközelítjük a mediterrán éghajlat jellegzetességeit.

Ez azt jelenti, hogy olyan növények, amelyek eddig ismeretlenek voltak a hazai agráriumban, Magyarországon is általánosan termeszthetők lesznek. Erre bizonyságot nyújt az én száz évem is. Ma már szinte minden hazai kertben találhatók fügebokrok, holott gyerekkoromban e növényt még déli gyümölcsként ismertük. Sashalmi kertünkben is van egy ilyen, és egész ősszel ellát bennünket terméssel. Hamarosan hasonló lehet a helyzet a kivivel is, amelyet eddig kifejezetten szubtrópusi növénynek tartottunk, de ha az időjárás-változás folytatódik, nálunk is ugyanolyan elterjedt lehet, mint a ribiszke vagy a köszméte. És említhetném a gránátalmát is, amely tőlünk kétszáz-háromszáz kilométerre délre általánosan termelt gyümölcs, de előbb-utóbb meghonosodhat nálunk is. 

Egyre nagyobb fejtörést okoz a demográfiai robbanás is, amely a mezőgazdaság számára is komoly feladatot jelent, hiszen a növekvő emberiség fokozódó élelmiszerigényét ki kell elégíteni. Hogyan lehetne ésszerű módon bővíteni a termelést?

A jövő érdekében az egész emberiség legfontosabb feladata, hogy a termőföld minőségét megőrizze, és a termőterületeket a továbbiakban ne zsákmányolja ki.

Magyarországon a termőföldek kizsarolása ötven éve folyik, de ez természetesen nem itteni sajátosság, hanem világjelenség.

Nem véletlen, hogy az ENSZ két szervezete, a WHO és a FAO is nagy hangsúlyt fektet az önellátás népszerűsítésére, bár e kezdeményezés fölött Magyarországon sokan elsiklottak. Arra kérik a Föld lakosságát, hogy minden talpalatnyi megművelhető területen termeljenek élelmiszert. Ezzel is fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy a bolygót már most is 7,6 milliárd ember népesíti be, és 2050-re az emberiség 10 milliárd főre duzzadhat. A növekvő élelmiszerigényeket pedig úgy kell majd kielégíteni, hogy a rendelkezésre álló földterület világszinten is folyamatosan zsugorodik.

Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és a belépést az agráriumban – főleg a megnyíló piaci és támogatási lehetőségek miatt – sokan nagy fejlődési esélyként értékelték. Ön szerint eddig ki tudtuk használni a lehetőségeket?

Meggyőződésem, hogy amikor aláírtuk a csatlakozási megállapodást, nem olyan szerződés jött létre, amely a magyar mezőgazdaság érdekeit szolgálja.

A ma látható folyamatok a külterjesebb és kevésbé változatos agrárium felé mutatnak, holott a hazai mezőgazdaságnak az intenzív növénykultúrák – így a zöldségfélék, a gyümölcsök, a gyógynövények vagy a vetőmagok – nagyobb arányú termelésére kellene törekednie. Megemlíthetem édesapám példáját, aki bor- és szántóföldi növénytermelő volt, de a múlt évszázad első világválsága idején, amikor e termékeket nehezen lehetett eladni, a Mátra tövében kertészkedésre állt át. Neki volt Magyarországon először spárgaültetvénye, de málnát, szamócát és dinnyét is termelt. Úgy látom, a hazai gazdáknak most is érdemes lenne megfontolniuk, hogy ilyen jellegű termelésre váltsanak.

Az unió kapcsán óriási hibának tartom azt is, hogy a csatlakozás után szinte teljesen lemondtunk saját cukortermelésünkről.

Sokan arra hivatkoztak, hogy majd Brazíliából és Argentínából megvásároljuk az olcsó nádcukrot, de azzal nem számoltak, hogy a dél-amerikai gyárak egyetlen kar átváltásával cukorról bioüzemanyag-termelésre állíthatók át, és ezzel rögtön megváltoznak a világpiaci cukorárviszonyok is.

Mai szakmai aktivitását jelzi, hogy kertészeti tanácsadással foglalkozó saját honlapot és facebook-oldalt működtet, és ez utóbbinak már több mint 420 ezer követője van. Hogyan birkózik meg az internetes kommunikációval?

A honlap és a facebook-oldal szellemi irányítója vagyok. Többségében én írom az anyagokat, az unokám pedig, aki szintén kertészmérnök, de kommunikációra szakosodott, működteti a felületeket. A honlapomra úgy tekintek, mint a kistermelők meghatározó abc-jére. Sajátos stílust igényel, hogy olyan témákat dolgozzak fel, amelyek nem csak érdekesek, hanem követendők is. Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok ugyanis a kistermelés magyarországi népszerűsítésének és fejlesztésének. Lehet, hogy túlzok, de úgy érzem, hogy szinte minden magyar ember gyökerei a termőföldig nyúlnak vissza.

Honlapján videó tanfolyamokra is be lehet fizetni, illetve szakkönyveket is lehet rendelni. Ezek szerint a tájékoztatás mellett üzleti célokat is szolgál az internetes felület?

Az én feladatom a tartalom előállítása. A hirdetési és üzleti lehetőségekkel az unokám vállalkozása foglalkozik, és azt kell mondanom, eredményesen intézik az ügyeket.

Említette, hogy ma is rendszeresen ír szakcikkeket. Mennyi ideje jut saját kertjének gondozására?

Elsősorban nem idő kellene, hanem erő, bár az is igaz, hogy az időm is nagyon be van osztva. Nem csak a honlapra írok rendszeresen anyagokat, hanem több vidéki újságnak és szaklapnak is, emellett pedig elég sok előadást is tartok.

A lábaim miatt ma már nehezebben mozgok, de azért a magvetést, a palántázást vagy a gyümölcsfák metszését most is én végzem el sashalmi lakóházunk kertjében.

Olyan nehezebb munkákra viszont, mint amilyen például a trágyahordás, már nem vállalkozom. A kerti munkában sokat segít a feleségem is, bár négy unokát kell ellátnia. Amikor azonban van ideje, ő is szívesen foglalkozik a kerttel.

Pályafutása alatt több tucat szakkönyvet jelentett meg. Foglalkoztatja-e újabb könyvtéma?

Összesen harminckét könyv van mögöttem, amelyek közül a Minden héten szüretet és az Emlékfoszlányokat a közelmúltban jelentette meg új kiadásban a Kossuth Kiadó. Most egy olyan könyvet szeretnék írni, amely az „új kiskertről” szólna. Ebben azokat az agrotechnológiai megoldásokat mutatnám be, amelyeket nem csak a legjobb erőben lévő kerttulajdonosok, hanem az idősebbek, a hölgyek és a fogyatékkal élő emberek is alkalmazhatnának, hiszen nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy a szabad levegőn nem túl nehéz fizikai munkával értéket állíthassanak elő. Főként két eljárással, az úgynevezett kerti magaságyas, illetve a karcsú orsó műveléssel szeretnék foglalkozni. Az elsőnél a növényágyat nyolcvan centiméter magasan alakítjuk ki, így a munkálatoknál nem kell görnyedni, guggolni és kapaszkodni. Két négyzetméteres magaságyat a mi kertünkben is létrehoztunk, és azt tapasztaljuk, hogy a szabadföldinél három-négyszer több zöldségtermést hoz, és emellett művelése még kellemes szórakozást is nyújt. A karcsú orsó pedig hasonló elméleten alapuló gyümölcsfa-nevelési módszert jelent, amellyel olyan növényeket állítunk elő, amelyek nem nőnek 2,5 méternél magasabbra. Így ezeket a földön állva lehet metszeni és permetezni, a gyümölcsöket pedig létra nélkül lehet leszüretelni. Ez lenne tehát az a két szakmai pillér, amelyre a tervezés alatt álló új könyvem épülne.