Ha a diplomácia csődöt vall, akkor háború van. Sőt, amikor a beszédnek már nincs ereje, akkor a zene megteszi a hatását – mondta a Növekedés.hu-nak Leslie Mándoki, akivel arról is beszéltünk, hogy mit tehetnek a zenészek a békéért ebben a gondterhelt időszakban. A Mandoki Soulmates vezetője, a Fonogram életmű-díjas zenész-producer szerint jó megoldás lehet, ha olyan zenei értékközösséget teremtenek, amely áthidalja a társadalmi és kulturális különbségeket.
Nehéz időket élünk, körülöttünk háború. Ez a viaskodás a zenei világot, az ön világát is tépázza?
Vészterhes idők vannak. Jelképesen fogalmazva, a Föld most egy viharos óceánon hánykolódik, ráadásul elvesztve az iránytűt. Nekem legalábbis ez az érzésem. Ebben a helyzetben az ember feladata az lenne, hogy egységet alkosson, pozitív energiát sugározzon Londontól, New Yorkon át Vladivostokig. Pedig volt idő, amikor az „égből hullott a boldogság”, tán még emlékszünk rá és gyakorlatunk is lenne a visszaszerzésben.
Melyik dátumra gondol?
Természetesen 1989-re, amikor lebomlott, megszűnt a gyilkos vasfüggöny és vele együtt megszűnt a diktatúra Európában. Kontinensünk sokat köszönhet a magyarok szabadságvágyának, gondoljunk csak 1956-ra, hiszen édesapáink, édesanyáink mind-mind a szabadságért harcoltak. Noha akkor az orosz tankok vérbe fojtották a forradalmat, de olyan harckocsi még sosem készült, amely az eszmét tiporná el és azt örökre el tudná taposni. A magyar szabadságvágy lebontotta a berlini falat, és egy új világ vette kezdetét.
Ma is ébredhetnénk szabadságra, boldogságra – mégsem ez történik.
A kapzsiság, az önzőség mindent beárnyékol, a világ másként alakult, mint ahogyan alakulhatott volna 1989-után. Hozzáteszem, a magam módján én már 13 éves koromban is „rendszerellenes” voltam.
Mi történt, mit követett el?
Nem voltam hajlandó a háztartási lomot összeszedni sem a pincében, sem a padláson és azt leadni a MÉH-ben, mert a Vietkong számára kellett adakozni.
Visszatérve a zenére: ebben a kaotikus helyzetben mit tehet Leslie Mandoki?
Mi állandóan egy szebb világért játszunk. Gondoljunk bele, pont ezekben a napokban, 1969-ben, a Woodstocki Fesztivál is ezért szólt óriásit.
A zenével is lehet egy jobb világért harcolni. A művész képes erre.
Ha a beszédnek már nincs ereje, akkor a zene megteszi a hatását. A rockzene az életről és erről az érzésről, az életigenlésről szól.
Mégis a diplomácia feladata lenne a béke helyreállítása, nem?
Ha a diplomácia csődöt vall, akkor háború van. És most az van. Megtanultuk Simon Peresztől vagy Desmond Tututól, hogy békét az ember az ellenségével köti és nem a barátjával.
Újra hidat kell építeni a háború és a béke között és az emberek között.
Miként lehetséges ez, mi lehet a megoldás, mert most csupán helyben járást látok…
Vissza kell térnünk a diskurzushoz, a párbeszédhez. Azaz vissza kell térnünk oda ahonnan kiindultunk, a szabadságvágyhoz. És igen – a történelem ismétli önmagát.
Az, hogy van jobb oldalinak, van bal oldalinak elkönyvelt zenész – főként nálunk Magyarországon, az mennyire zavarja?
Nézze, én nem beszélek oldalakról. Én csakis emberekről beszélek. A mi hangunk rock zenészeknek annyira erős, amennyire ezt a közönség szeretete megengedi. Ezt az engedékenységet mi pedig tisztelettel és alázattal viszonozzuk.
A mi pártállásunk az áldozat oldalán áll, a család, a nemzet, Európa – ez érdekel minket.
A politikus és a zenész két különböző szakma, az emberség kell, hogy összekössön bennünket. A zene szóljon az emberségről, az embereknek. A feladatunknak tartom azt, hogy az utánunk jövő generációnak még jobb, még szebb világot létesítsünk – ezt kellene sokaknak megérteni.
Teljesíthető feladat?
Mint mondtam, sok most a kockázat, a veszély: infláció, háború, katasztrófa. Ezért mondjuk a dalainkban azt, hogy az öreg lázadók, meg a fiatal lázadók fogják meg egymás kezét, álljanak össze, fogjanak össze egy tisztességes világért. Ehhez persze megfelelő értékrendszer kell.
Egy Mandoki koncerten milyen világot, milyen értékrendszert láthatunk?
Az biztos, hogy nem a gyűlölködést, nem az ellenségeskedést. Öreg barátság a miénk ehhez.
Amit mi közvetítünk, az az összetartás, a szimbiózis.
Azt a hidat keressük, amely minket összetart, és nem szétválaszt. A dalaink mondandója is az összetartozásról szól. Az, hogy mi az álmainkat megélhetjük, a közönségnek köszönhető.
Az amerikai popkultúra, milyen szinten gyűrűzik be az európaiba?
Része annak. Én is része vagyok az amerikai kultúrának. Természetesen fantasztikus és jó dolog, amikor egy koncertsorozatra összejövünk a műfaj legnagyobbjaival, hiszen a világhírű zenészek között láthatjuk többek között Al Di Meolát, Richard Bonát, Till Brönner-t, Nick van Eedét, Bill Evanst, Mike Sternt, Randy Breckert, John Helliwellt, Tony Carey-t.
Az idén lép színpadra a legnagyobb amerikai- angol soulmates csapat.
Szinte mindenki Los Angelesből, New Yorkból illetve Londonból érkezik, és persze lesznek ezúttal is magyar sztárfellépők.
Nehéz a csapatot összeterelni?
Érdekes módon nem ez kívánja a legnagyobb erőbedobást, hanem a forgatókönyv elkészítése, a partitúrák megírása. A próba pár napot vesz igénybe a németországi stúdiómban, majd az első koncert előtt következik négy újabb nap gyakorlás.
Technikailag óriási kihívás volt az online koncertünk, amelyet a pandémia idején adtunk.
A mostani, a Bazilika előtti pedig vizuálisan is fergeteges lesz –legalábbis remélem.
Mivel készülnek?
Bartók Béla: Magyar képek című művére épül az előadás. Ez az alkotás az erdélyi népzene gazdag hagyományait ötvözi a progresszív rock és jazz elemekkel. Itt jön a képzeletbeli híd szerepe, amelyről már annyit beszéltem, nem véletlenül.
Olyan zenei értékközösséget teremtünk, amely áthidalja a társadalmi és kulturális különbségeket.
Ezt szolgálja az augusztus 18-ai ingyenes örömzenénk.
Az elmondottak alapján lehet az összefonódás, az aktualitás, a zene terápiája a megoldás a vészterhek enyhítésére?
Abszolút. A művészet mindig az emberségről kellene, hogy szóljon, annak a szolgálatában kellene, hogy álljon. Ezzel tartozunk, ezt tudjuk adni a közönségnek. Pláne amikor Magyarországon játszunk.
Az utánpótlás érdekében jó megoldás lehet a manapság divatos televíziós tehetségkutató-show?
Ez az őrület hozzám köthető, én kezdtem. Sajnos. Ezért persze viccesen, de bocsánatot kell kérnem a világtól.
Miért sajnos? Kire gondol?
A No Angels nevű formációra, mint az első lányzenekarra, amely egy televíziós tehetségkutató műsornak szerveződött. Velük még el tudtunk adni 1,2 millió cd-lemezt.
Hát akkor miért e cinizmus?
Egyszerű. A problémát abban látom, most már nem a zene van a fókuszban, hanem a show-elemek. Ezek pedig a zenei minőség, a színvonal rovására mentek.
Ha nem így, akkor honnan kaphat zöld utat az utánpótlás?
Akár hozzám is be lehet kopogtatni. Igyekszem felkarolni a fiatalokat, velünk együtt lép fel most is például Mező Misi vagy Molnár Ferenc Caramel. Ők egyszerűen jók. Nem kell ehhez különösebb körítés. Szakcsi Lakatosnál sem kellett.
A néhai Szakcsi Lakatos Bélát 30 évvel ezelőtt én vittem New Yorkba szerepelni.
Így kezdődött a Mester amerikai karrierje. Úgy gondolom, a tehetség mindig megtalálja magának az utat.
Tavaly elmaradt a Várbeli koncertje a rossz időjárás miatt. Nehéz volt ezt feldolgozni? Hiszen eleinte le sem akart jönni a színpadról.
Nézze, ahol én élek, ott ismeretlen fogalom az esőnap. Nem tudtam azt sem, hogy a 2006-os budapesti tűzijátékon a vihar mekkora tragédiát okozott. Münchenben jelenleg 8-11 fok van és csendesen, de folyamatosan zuhog az eső, mégis több tízezer ember előtt játszunk. Tapsolni ugyan nem tudnak, mert esernyővel nehézkes lenne – de ennyi, és ezt mi így szoktuk meg.
Aznap, amikor elmaradt az előadásunk Budapesten, egy kolléganőm New Yorkban zuhogó esőben koncertezett nyolcvanezer ember előtt.
Remélem, ezúttal minden rendben lesz. Nagyon készülünk, sokan leszünk, mindent beleadunk.
Fotó: Red Rock Production
