A valóság és a költségvetés – Domokos László írása

A családi költségvetésről szóló írásomra a politikai bázisú rosszindulattól a szakmai alapú támogatásig terjedő íven sok reakció érkezett. A legtöbb jó érzést pedig a segítő szándékú, a természetesen nem nekem, hanem a rászorulóknak segíteni kívánó írások adták. Közülük most egy olyan levelet szeretnék megosztani a tisztelt olvasóval, amelyik a számomra is a legtöbb tanulsággal szolgált.

Rég látott ismerősömtől kaptam, aki évtizedeken át Nyugat-Európában dolgozott előbb a bankszakmában, majd a magáncsőd intézményén belül lett bajba jutott családok válságmenedzsere. Jó pár éve, immár nyugdíjasként hazaköltözött, s a véletlen hozta, hogy előbb egy rokonánál, majd kézről kézre adva egymást követő családoknál lett önkéntes és ingyenes válságmenedzser. Nem idézném levelének a teljességét, csak onnan, ahol már a lényegre tért. S ahonnan én is egyre nagyobb figyelemmel olvastam minden sorát.

„Tudom, hogy a Viharsarokban bőven szerzett tapasztalatokat nehéz sorsokról, mégis le merem írni, hogy talán Ön sem érezhette át, mennyire fontos, mennyire nélkülözhetetlen éppen a válság által látszólag kilátástalanságba taszított családoknak, hogy megtanuljanak költségvetést készíteni.

„Úgy is fogalmazhatnám, hogy megadassék nekik a költségvetés világossága!”

Engedje meg, hogy gondolataimhoz segítségül hívjak egy csodálatos orvost és társadalomtudóst, Hans Roslingot. Ő volt az, aki elérte, hogy az ENSZ hagyjon fel végre az első, második és harmadik világ általánosító doktrínájával, és helyette az emberek tömegeit nézze valós életkörülményeikben.

Híres kötete, a 2018-ban megjelent „Factfulness” (Tényszerűség) a jövedelmi adatokat a tényleges életfeltételekkel összekötve mutatta be. Ez a könyv először érzékeltette a világgal, hogy a legszegényebbek életében akár csak napi két-három dollár (6-900 forint) plusz jövedelem olyan változásokat hozhat, ami nem csupán az adott család, de a következő generációk sorsát is befolyásolhatja. A 2017-es adatok szerint a föld 7 milliárd lakójából 4 milliárdnak volt napi négy dollárnál (1200 forintnál) kevesebb jövedelme.

Rosling bemutatja, hogy pár dollár különbség a valamivel jobb táplálkozáson túl sokszor jelenti például a villany bekapcsolását, ami a gyerekeknek megadja az otthoni tanulás esélyét, s így a jobb képzettség és majd munka lehetőségét. Azt pedig már az én válságmenedzseri tapasztalatom mutatta meg, hogy akár a legkisebb plusz is főként két forrásból, munkából és spórolásból származhat.

Persze igaz, hogy amikor a bajba került családokkal első alkalommal találkoztam, egyikre se láttak esélyt. Különösen azok, akiknek korábban megszokott életük alól húzta ki a talajt egy munkahely megszűnése, egy válás, vagy egyéb váratlan esemény. Ők veszve láttak mindent.

Azt is mondhatnám, hogy „a feltámadás első jele volt, amikor el lehetett érni náluk, hogy fillérre pontosan vegyük számba a bevételeket és a kiadásokat.”

Amikor pedig már körülnéztek a saját valóságukban, akkor kivétel nélkül mindig felébredt bennük a legfontosabb, a kiút keresése, a tettvágy. Mindig akadt valami, egy csomaggal kevesebb cigaretta, egy eladható tárgy, egy szorosabbra húzott öv. És akkor már körülnéztek a környező világban is, felkutatva akár a legkisebb, a legátmenetibb lehetőséget is a nehézségek átvészelésére. A tehetetlenségből kitörve cselekedni kezdtek.

A koronavírus okozta karantén, ráépülve korom előrehaladtára ma már megakadályoz abban, hogy új családok számára segítsem elő a tisztánlátást és készséget a saját sorsuk alakításához.

„Csak remélhetem, hogy a családi költségvetés készítésének fontossága, sőt nélkülözhetetlensége sokak által támogatott és terjesztett gondolat lesz, és így sokak életét segít majd jobbra fordítani.”

Mert a tényekkel való szembenézés, ami a családi költségvetés lényege, világosságot gyújt, és a csüggedés helyébe tettvágyat ébreszt.”

Eddig a levél lényege, és azt gondolom, nem szorul további kommentárra. Legfeljebb annyit tehetek hozzá, hogy ezek a sorok tovább erősítették elkötelezettségemet a fennmaradást és a fenntarthatóságot szolgáló költségvetések iránt.

A szerző az Állami Számvevőszék elnöke