Ha majd száz év múlva a politikai elemzők (ha még lesznek olyanok) visszatekintenek korunkra, meggyőződésem, azt fogják írni, ez volt az az időszak, amikor az ideológia meggyőződés úrrá lett mindenen, amit korábban természetesnek vagy józannak, magától értetődőnek gondolt az emberiség. Ráadásul úgy tűnik, mindezt a gazdaság sem ússza meg.
Az amerikai és európai fősodor kart karba öltve osztja a világot jókra és rosszakra, neveli a tőlük eltérő meggyőződésűeket, kockáztatva a gazdasági válságok és a COVID járvány után még gyengélkedő világgazdaság magára találását és az ellátási láncok széttöredezését.
Akkor még nem említettük az orosz-ukrán háborút, az energiaválságot és inflációt.
Az ENSZ fenntartható fejlődési, a párizsi klímavédelmi célok létszükségletek és nemesek, de ezek terhét is Európa viszi sokkal inkább a vállán. Ráadásul e törekvések beteljesítése az Európai Bizottság vezérletével sokkal inkább vallás-szerű, mint hogy a gazdasági racionalitás talaján nyugodna.
Mindennek iskolapéldája az a jogszabálytervezet, amelyről az Európai Parlament 2023. június 1-jén szavazott.
A Bizottság még 2022 februárjában tette közzé az ún. vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló javaslatot (CSDD).
Ennek célja, hogy a cégek kellő gondossággal (due diligence) járjanak el, és működésükbe építsék be az emberi, szociális és környezeti jogok széles skálájának a megvalósítását.
Ennek értelmében a vállalatok akár jogi felelősséget is viselnek mindazért, ami a teljes értéklánc során történik, tehát hogy minden partnerük (és partnereik partnerei) megfelelnek-e egy sor előírásnak az Európai Unión belül és kívül egyaránt.
Hasonló nemzeti jogszabályt néhány tagállamban, például Németországban és Franciaországban már bevezettek, vagy most folyik róluk a politikai vita, például Ausztriában, Belgiumban vagy Hollandiában.
A Bizottság szándéka az volt, hogy kiegyenlítse a versenyfeltételeket, azaz egyenlő adminisztratív és pénzügyi terhet rójon azokra a tagállami vállalatokra is, ahol ilyen normák még nem jelentek meg a horizonton.
Ne feledjük: Európa már most is viszonylagos hátrányban van az USA-val és Kínával szemben, ha a jelenlegi szabályozási terheket, az egyenlőtlen támogatási politikát, a zöld átállás terheit és az egekbe szökő energiaárakat nézzük.
A Bizottság annak ellenére terjesztette elő anno a javaslatot, hogy az szabályozási ellenőrző testület, a saját felügyeleti szerve két alkalommal is negatív véleményt adott róla.
Az Európai Parlament (EP) pedig - mivel lételeme, hogy minél szigorúbb és egységesebb uniós előírásokat és többlet kötelezettségeket vezessen be minden téren - csak tovább súlyosbította a helyzetet.
A Parlament módosításai kiszélesítették az irányelv hatályát: a szabályok az EU-ban működő 250/1000 főnél több alkalmazottat foglalkoztató és éves szinten 40//150 millió eurónál nagyobb forgalmú cégekre és 500 főnél több munkavállalót alkalmazó és 150 millió eurót meghaladó forgalmú anyavállalataikra vonatkoznának. Az EU-n kívüli vállalatok, amennyiben éves forgalmuk több mint 150 millió euró, és amiből legalább 40 millió az EU-n belülről származik, szintén a szabályozás hatálya alá tartoznának.
Még a kis- és középvállalkozások (kkv-k), azaz a 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatok is szembesülnének ezekkel a kötelezettségekkel, amennyiben a nagyvállalatok partnereiként bekapcsolódnak egy értékláncba.
Meggyőződésem, a kkv-k nem rendelkeznek sem a munkaerővel, sem pénzügyi forrásokkal ahhoz, hogy ennyi jelentési és ellenőrzési követelménynek megfeleljenek.
Egy másik jelentős változás a Bizottság eredeti javaslatához képest az, hogy az EP megerősítette a vállalatok közvetlen és közvetett felelősségét.
A vállalatoknak és leányvállalataiknak a teljes értékláncukban kell felfedezniük és kezelniük a káros emberi jogi és környezetvédelmi gyakorlatokat, nem csak azokban a vállalatokban, amelyekkel "kialakult (tehát közvetlen) üzleti kapcsolatban" állnak.
Továbbá, ha a vállalat rájön, hogy valahol az értékláncban valaki nem tartotta be a szabályokat, fel kell számolnia az üzleti kapcsolatot a bűnös céggel.
Erősen kétséges számomra, hogy ez mennyiben járulna hozzá az emberi jogi és a környezetvédelmi helyzet általános javulásához. ű
Meggyőződésem, sok európai álmodozó még mindig úgy véli, a kontinens cégei nélkülözhetetlenek.
A világ GDP-jének és a világkereskedelem számainak alakulása azonban egész más mutat: a világ egyre simábban elketyeg Európa nélkül is.
Az EP azt szeretné továbbá, ha a vállalatok helyrehoznák az áldozatoknak okozott károkat, valamint véget vetnének a káros tevékenységeknek.
Sőt, az érintettek köre is kibővül, és egyes esetekben az áldozatok képviselőiként egyesületeket vagy szakszervezeteket is be kell vonjanak a cégek a döntéseikbe. Mindannyian korlátlanul jogosultak lennének a gyanús tevékenységek bejelentésére, amit a cégeknek aztán kötelező kivizsgálni. Ezáltal óriási lehetőségük nyílna a vállalatok tevékenységének irányítására, illetve ellenőrzésére.
Amennyiben egy cég mindezt elmulasztja, polgári jogi felelősségre vonást, s még szankciókat is kockáztat.
A cégvezetésre komoly felelősség hárul, ami pedig már a társaságok irányításába való beavatkozást jelenti.
Mindez drámai adminisztratív és pénzügyi terhet róna a vállalatokra.
Az ügyvédi és tanácsadó cégek lennének az egyedüli nyertesek, mivel csak nagyon kevés cég tudna létrehozni egy saját részleget, hogy megbirkózzon a feljelentésekkel és az azokból következő jogi eljárásokkal.
A vitás ügyek egy része a bíróságokon kötne ki, túlterhelve ezzel az igazságszolgáltatást.
A jogbiztonság szempontjából is komoly kockázatot látok.
Ki dönti el, valóban keletkezett-e kár, hogy a vállalat megelőzhette volna-e a bajt, hogy volt-e haszna belőle? Hol húzódnak a határok az ésszerű, arányos ellenőrzések és az NGO-k, szakszervezetek elvárásai között? Jelenleg, úgy tűnik, az ártatlanság vélelme is oda lesz: nem a vádaskodónak kell bizonyítania, hogy károkozás történt, hanem a cégnek, hogy minden rendben.
Az EP tehát mostantól a jóságosságot tekinti a cégek fő mandátumának, nem pedig, hogy növekedjenek, munkahelyet és értéket teremtsenek, Uram bocsá’ profitot termeljenek.
A javaslat eredeti ötlete szép és nemes, s természetesen kiválóan illik a nyugati világ jelenlegi fősodor ideológiájába.
Elismerem a jó szándékot, de az emberi és szociális jogok, valamint a környezeti problémák globális megoldása nem a vállalatok feladata, hanem a kormányoké.
Nekik kell olyan szabályokat alkotniuk, amelyeket aztán a gazdasági szereplők be kell tartsanak, az arra hivatott szervek pedig ezt ellenőrzik.
Legkevésbé arra van szükség, hogy a cégek egymás csendőrei legyenek. Nem szabad tehát a kormányok felelősségét rájuk hárítani. Az EU-nak és tagállamoknak ki kell venniük a részüket a partnerországokkal folytatott párbeszédből, és nem várhatják el a vállalatoktól, hogy ezt helyettük megtegyék.
Talán még nem késő felébredni és megmenteni az EU gazdaságát egy újabb elviselhetetlen tehertől, a lehető legrosszabb időzítéssel, azaz háború, infláció, növekvő feszültségek és válság közepette. A tagállamokat képviselő Tanács egy az üzleti realitásokhoz valamivel jobban illeszkedő változatot fogadott el, s az egyeztetések a két jogalkotó között most fognak elkezdődni.
Az európai munkaadói szervezetek már több közös nyilatkozatban "realizmust, arányosságot és működőképességet” kértek, hogy „ez a keret a vállalkozásokat a fenntarthatóbb ellátási láncok felé vezető szükséges lépések megtétele felé terelje".
Javítana a helyzeten, ha például csak a közvetlen üzleti partnerek emberi jogi és környezetvédelmi normáknak való megfelelését kellene ellenőrizniük a cégeknek.
Érthetetlen, európai vállalatoknak egymást miért kellene ellenőrizni, mikor rájuk már amúgy is rengeteg hasonló norma vonatkozik; ki kellene őket vonni a hatály alól. A kkv-k mentesítése vagy számukra az egész átvilágítási szabály önkéntessé tétele sokkal arányosabbá tenné továbbá az irányelvet.
A CSDD az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hatású uniós jogszabálya lesz a vállalatokra nézve, mivel hatálya és a belőle fakadó kötelezettségek száma jóval túlmutat az egyszerű jelentéstételen.
És ne feledjük: az európai vállalatok már most is többezer oldalnyi szabálynak kell megfelelniük.
Az EU csak az elmúlt öt évben közel 150 olyan jogszabályt hozott, amelyek közvetlenül érintik a vállalkozásokat. Jogos kérdés, ebből mennyi segítette, hogy versenyképessebbé váljanak. Nem sok olyat tudnék említeni.
Mindeközben a Bizottság korábbi ígéreteiből nagyon kevés valósult meg. Alkalmazta-e valaha von der Leyen csapata a nagy csinnadrattával beharangozott "egy be, egy ki” elvet, tehát hogy csak akkor vezet be egy új normát, ha közben egyet kivezet? Mi lett a "Gondolkozz előbb kicsiben" elvvel, hogy nem alkotnak olyan szabályt, amely rossz a kkv-knak, s először mindig azt vizsgálják, valami rájuk hogyan hatna? Mikor teszi végre közzé a Bizottság a régóta megígért, kkv-kre vonatkozó szabályozási könnyítéseket?
Meg kellene állítani végre az európai üzleti környezet romlását.
Bíznunk kellene saját vállalatainkban, a jó példák ragadósságában és önkéntes elkötelezettségük erejében. A bürokrácia, a feljelentósdi, amiről nekünk, magyaroknak különösen rossz emlékeink vannak, a szankciók inkább zűrzavart teremtenek, mintsem bármit megoldanánk napjaink gondjaiból.
A szerző a Fidesz európai parlamenti képviselője, korábbi római és madridi nagykövet
