Brutálisan nehéz feladata van a kormánynak, hiszen a szolidaritást és a versenyképességet kell mérlegelni, amikor arról születik döntés, hogy mely ágazatok milyen formában kapjanak segítséget. Ráadásul az egyes országok gazdaságpolitikai metódusai is versenyt futnak egymással, más-más módon, de a környező országokban is mindenütt a hazai szereplőket próbálják védeni Ausztriától Romániáig.
Üdvözlendő, hogy néhány héttel a veszélyhelyzet kihirdetése után a pályázati piacon is megjelentek az első könnyítések, de meggyőződésem, hogy a megemelt előleg, a kitolt határidők és a könnyebb elszámolás bejelentése után legfeljebb egy hónapon belül újabb kedvezmények léphetnek életbe. Az érintett szaktárcáknál, így az ITM-nél és a PM-nél is megvan a szükséges humán kapacitás a gyors és hatékony beavatkozásra.
Krízishelyzetben különösen fontos a bátorság, hiszen egy cégvezetőnek is tíz döntése közül akár két vagy három is rossz lehet, de lényeges, hogy erőt sugározzon gyorsan és rugalmasan viszonyuljon a kialakult helyzethez.
Kétféle támogatás képzelhető el, az egyik a helikopterpénz, ami a kilátástalan helyzetbe sodródott tevékenységek megtartására irányul, a másik pedig – ami sokkal inkább előremutató – azoknak a piaci szereplőknek a kiemelése, amelyek magas hozzáadott értékű termelést folytatnak, már most versenyképesek, vagy belátható időn belül azzá válhatnak.
Úgy látom, mindenképpen szükség van 1000-1500 milliárd forintnyi helikopterpénzre, de legalább olyan fontos 500-1000 milliárd forintot a versenyképességi szempontokat figyelembe véve felhasználni. Ez lehet bármilyen adókedvezmény, hitel, vissza nem térítendő támogatás vagy jogszabályi könnyítés.
Míg a tönk szélére sodródott vállalkozásoknál ezért a forrásért cserébe nem várhatunk semmit a fizikai és lelki túlélésen túl, addig a kiemelt innovatív szereplőkkel szemben igenis legyen elvárás, hogy fejlesszenek új terméket, növeljék a foglalkoztatást. Nyilván nem kerülhet egy kalap alá egy egyedül dolgozó cipész és egy ötvenfős termelőüzem. Nehéz tisztán látni, de az biztos, hogy
a járvány okozta válság lecsengésével számos termék és szolgáltatás iránt bődületes kereslet mutatkozik majd.
A mentőövek odadobásakor nem árt mérlegelni, hogy míg fodrászhoz vagy masszőrhöz a vírus levonulása után sem fogunk hetente háromszor járni, addig a fogászatok akkor is be lesznek táblázva reggeltől estig, ha két-háromszoros áron dolgoznak.
Miközben a járvány egészségügyi, illetve gazdasági hatásait kutatjuk, megkerülhetetlen felismerés, hogy itt az alkalom a szelekcióra a versenyszférában.
Ezekben a hetekben, hónapokban derül ki, hogy aki megtehette, hogy az elmúlt években tartalékoljon, az valóban felelősen gazdálkodott-e. A lassuló szállítási útvonalak és a forint mélyrepülése is a behozatal ellen dolgozik, ezért meg kell kezdeni berendezkedni az importhelyettesítő termékek és szolgáltatások előállítására. Ezalatt nem csak arra gondolok, hogy
együnk magyar kekszet, magyar gyümölcsöt, a fagyasztóládákat pedig magyar mirelittel töltsük meg, hanem arra is, hogy a könyvelés, tanácsadás, informatikai, mérnöki és egyéb szolgáltatások terén is itt az ideje felvenni a kesztyűt a nemzetközi szereplőkkel.
Elsősorban azok a hazai tulajdonú cégek lendíthetik át Magyarországot az átmeneti nehézségeken, amelyek képesek erre, akár a nemzetközi nagyvállalatok hazai leányvállalatainak felvásárlásával, hosszú távon jelentős export-árbevételt generálva. Ezzel tulajdonképpen a visszájára fordulhatna az a folyamat, ami az 1990-es években a reálgazdaságot jellemezte idehaza.
A kialakult helyzetben hatalmas nyomás nehezedik a döntéshozók vállára, de a fenti feladatok megoldásán túl az államnak minél több embernek munkát adó, értékteremtő beruházást is el kell tudni indíŧania.
A talpon maradó piaci szereplőknél létfontoságú az összefogás: a munkaadók aranykorban félretett tartalékainak aktiválása legalább olyan lényeges, mint a munkavállalók régi munkaerkölcsének felelevenítése, egyik vagy másik nélkül nehezen képzelhető el a kitörés.
A szerző a MAPI-csoport vezérigazgatója
