A Valutaalap ismét javította a magyar gazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzését

Elemzések2019. ápr 9.Növekedés.hu

A Nemzetközi Valutaalap tavaly őszi előrejelzéséhez képest 0,3 százalékponttal magasabb növekedést vár a magyar gazdaságban az idei évre – olvasható az IMF és a Világbank ma kezdődő tavaszi ülésszakára időzített World Economic Outlook kiadványban. Az IMF Magyarország esetén számottevően javított a korábbi előrejelzésén, elismerve ezzel a magyar gazdaságpolitika eredményeit és hazánk növekedési kilátásait.

Az IMF Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzése 2019-re 3,5 százalék, mely 0,3 százalékponttal magasabb a 2018. októberi előrejelzésénél. A Valutaalap az elmúlt négy évben immár a hetedik alkalommal módosította felfelé a Magyarországra vonatkozó várakozását, ahogyan a többi nemzetközi szervezet (például az Európai Unió és az OECD) is javította hazánkra nézve a növekedési prognózisát.

A magyar gazdaságra vonatkozó pozitív módosítás abból a szempontból is igen jelentősnek mondható, miszerint a világgazdaság esetében -0,4 százalékpontos lassulást jelez előre, kisebb mértékben, de szintén visszafogottabb növekedéssel számol például az euróövezeti országokkal (-0,17 százalékpont) és az unió fejlődő tagállamaival kapcsolatban (-1,3 százalékpont).

A Valutaalap szerint az elmúlt év második felében globális szinten érzékelhetően csökkent a gazdasági aktivitás. Az IMF várakozása szerint 2019-től kezdve korrekció várható, melynek fő mozgatórugói a felemelkedő és feltörekvő országok lesznek, míg a fejlett országokban fokozatos lassulást jósol.

A Világbank április 5-én közzétett Financial Inclusion című kiadványában Magyarország tekintetében szintén magasabb 2019. évi növekedési adatot jelez előre a korábbi 3,2 százalék helyett 3,5 százalékos emelkedésre számítva.