Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

5 film a Netflixen, amely tényleg szórakoztató! A hosszú hétvégére mutatunk pár ajánlatot

Elemzések2024. nov. 3.D.J.

Összegyűjtöttünk a streaming szolgáltató kínálatából néhány mozit, ami elé érdemes leülni.

Amerikai mesterlövész

Az USA egyik leghalálosabb mesterlővészének Chris Kyle-nak 160 megerősített halálos áldozata volt. Egyszer azt mondta, hogy ha esetleg filmet csinálnak az életéből, reméli Clint Eastwood lesz a rendező. Bár Kyle ezt már nem érte meg, de végül valóban a színészlegenda vitte nagyvászonra a háborús tetteit.

Clint az utóbbi időben többször volt hogy mellényúlt, ezzel viszont kasszát robbantott: az alig 50 millióból készült produkció a maga idején több mint 500 millió dollárt termelt.

A filmnek annyit talán fel lehet hánytorgatni, hogy az irakiak, akiket Kyle leszed a puskájával meglehetősen egydimenziós figurák, akiknek az elmélyítése vagy árnyalása láthatóan nem volt cél. Eastwood viszont, mint rendező annyira formában volt, hogy minden hibájával együtt is korunk egyik legjobb háborús filmjét tette le az asztalra.

Az "Amerikai mesterlövész" legnagyobb erénye, hogy a főszereplő drámáin keresztül talán minden eddigi müfajtársánál hatásosabb képet tud adni az iraki konfliktusról. 

Irány Eldorádó

Hollywood urai egy ponton arra jutottak, hogy a hagyományos 2D animációnak befellegzett. Be is szántották az ezzel foglalkozó részlegeket. Pedig egy biztos: a régivágású rajzfilmekben nincs semmi idejét múlt. Amire az Irány Eldorádó egy kiváló példa.

Itt két szeleburdi jóbarát vág neki az Újvilágnak annak reményében, hogy az indiánok földjén óriási gazdagságra lelnek.

Az alkotók igazából vették Kipling híres történetét, az „Aki király akart lenni”-t és kicsi átalakításokkal meg néhány poénnal megtüzdelve úgy vitték vászonra, hogy az egyaránt legyen szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek is.

Vaksötét

Vajon mi az ijesztőbb: egy gonosz szellem, egy vámpír, egy démon vagy egy betörő, aki végezni akar velünk a saját házunkban?

Pont azért, mert utóbbival talán még a valóságban is össze lehet futni, nyilván sokaknál nagyobb riadalmat okoz. Valószínűleg emiatt is jöttek divatba azok a horror-filmek, amikben a mumusok egyszerü bűnözök, a történet szintere pedig egy szimpla otthon. Amerikában csak „házi inváziós” moziknak hívják ezeket.

Vaksötét is ebbe a műfajba tartozik, bár itt csavartak egyet a felálláson.

Itt is vannak betörők viszont a vak háztulajdonos, akit zargatnak ezúttal üldözöttből üldözővé vedlik át. Miután kiderül, hogy egy volt ex-katonáról van szó, a rablók próbálnak menekülni, mindhiába.

Szinte már meglepő mennyire szórakoztató ez a film.

A vadon hercegnője

Mielőtt Oscar-díjas rendező lett volna Hayao Miyazakinak küzdenie kellett, hogy a filmjét vágatlanul mutassák be az USA-ban. A hírhedt producer Harvey Weinstein mindenképp ki akarta dobni A vadon hercegnőjének egy részét az amerikai vetítésekhez, de a készítők a vita miatt küldtek neki egy szamurájkardot rajta ezzel az írással: nem lesz vágás. Végül meggyőzték. Hiába gondolta Weinstein az ellenkezőjét az amerikaiak végül az eredeti verzióba is beleszerettek.

A vadon hercegnője valóságos kultfilm lett a tengerentúlon.

A kor neves kritikusa Roger Ebert "az animációs filmek Star Warsának" nevezte. A hasonlat annyiból ül, hogy Miyazaki meséje is a mítoszokból táplálkozik. Főhőse, hogy megvédje a faluját megöl egy démonná változott vadkanistenséget. Ám a rémség a halála előtt megátkozza. Ezért a fiú útnak indul, hogy gyógyírt találjon az átokra. Bár A vadon hercegnője egy egészen káprázatos mese, azt azért le kell szögezni: a legkisebbnek túl erős lehet a képi világa.

Oxigén

A jövőben egy nő arra ébred, hogy egy futurisztikus dobozba van bezárva.

Mielőtt elfogyna teljesen az oxigénje rákell jönnie, hogy pontosan hol van és miként tudna megszabadulni.

Az Oxigén első-osztályú szórakozás. A nézőt szinte belekényszeríti a találgatásba: könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy elkezdünk agyalni, mi mit csinálnánk hasonló helyzetben?