Egészségügy: miben lépett előre a 4. Orbán-kormány, és milyen feladatok várnak az ötödikre?

A koronavírus-járvány a világban mindenütt kizökkentette a normál kerékvágásból az egészségügyi rendszerek működését. Emiatt mindenütt elmaradtak a nem sürgős műtétek, aminek következtében jelentősen meghosszabbodtak a várólisták; szüneteltek a szakorvosi rendelések, s egy időben a szűrővizsgálatok is. Közben az orvosok és ápolók az átlagosnál is nagyobb fizikai és lelki terhelésnek voltak kitéve.

Tervek vs. realitások

Mindez – részben – magyarázatot adhatna arra, hogy miért

nem sikerült előrelépést elérni a lakosság egészségi állapotának javításában, az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelésében. A helyzet azonban az, hogy évtizedek óta ez az egészségügyi stratégiák fő célja, amelynek elérésébe most először szólt közbe egy világjárvány.

A Semmelweis-tervben már 2011-ben megfogalmazták az egészségügyi rendszer átalakításának tervét, ez szervesen kapcsolódott a kormányprogramot jelentő „Nemzeti Együttműködés Programja”-hoz, majd a 2014 októberében meghatározott kormányzati stratégiai célkitűzésekhez. 2015-ben született meg az Egészséges Magyarország 2014-2020 ágazati stratégia, 2018-ban elfogadták az egészségügy átfogó megújítására irányuló programot, ami a 2019 és 2030 közötti időszakra határozza meg azokat az általános teendőket, amelyek nyomán „a magyarok egészségesebb, hosszabb életet” élhetnek. Legutóbb pedig tavaly januárban adtak hírt egy újabb, 113 oldalas stratégiáról, amelyben komplex intézkedéscsomag kialakítását ígérik, a megvalósításához uniós és hazai forrásokat véve igénybe.

A koronavírus-járvány rendkívüli helyzet elé állította a teljes magyar egészségügyet és a benne dolgozókat. A kormány számára egyértelművé vált, hogy minden orvosra és ápolóra szükség van, ezért a rendvédelem mellett

az egészségügyben is felmondási tilalmat vezettek be, amit azonban muszáj volt ellentételezni. Így lett a rengeteg negatív mellett egy pozitív hozadéka is a pandémiának: az orvosok végre megkapták azt a bérrendezést, amire a rendszerváltás óta vártak. E szerint 2021-től három lépcsőben minden eddiginél jelentősebb mértékben emelkednek az orvosbérek. 

Az egészségügyi szakdolgozók fizetésének emelése már korábban megkezdődött. A 2016-ben indult bérfelzárkóztatási programot 2019-ben egy újabb három lépcsős, 2022-ig tartó bérrendezés követte. 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban pedig 8 százalékos béremelés volt. 2019-ben 8 százalékos előrehozott szakdolgozói béremelést volt, 2020 januárjában 14 százalékos, novembertől 20 százalékos, 2022 januárjában pedig további 30 százalékos emelés következett. Ezzel

a 2019 és 2022 közötti időszakban 72 százalékkal növekedtek az ápolói bruttó alapbérek. Ezek azonban továbbra is alacsonynak számítanak,különösen annak tükrében, hogy míg az orvosok bérrendezése előtt a szakdolgozók bére átlagosan elérte az orvosoké 52 százalékát, ez most már 20 százalék körülire apadt.

A Covid-19 másik pozitív hatása, hogy a jelentős orvosi béremeléssel végül megteremtették az alapját a hálapénz teljes kivezetésének. Az orvosi bérek radikális emelésével egy időben a parlament ugyanis arról is döntött, hogy 2021-től vesztegetésnek minősül a hálapénz elfogadása és az adása is. Az egyik legrégebbi vesztegetési elem kiiktatásával, ha azonnal nem is, de hosszabb távon talán átláthatóbbá válhat az egészségügyi rendszer működése, míg akár már rövid távon milliárdok maradhatnak az embereknél ahelyett, hogy a fehér köpenyek zsebébe vándorolnának.

Az elmúlt években – döntően uniós forrásból – közben tovább folyt az egészségügyi infrastruktúra megújítása. Mivel nincsenek nyilvánosan közzétett összesített adatok, nem lehet tudni, hogy hány helyen és pontosan milyen összegből valósultak meg épületrekonstrukciók, hol és mennyi CT-t, MR-t és egyéb orvosi eszközt, berendezést vásároltak, de döntően vidéken jelentős fejlesztések mentek végbe. A kabinet közösségi oldalán januárban közzétett információ szerint 2010 óta 78 új CT- és 31 MR-készülékkel látták el a kórházakat. A központi régióba 28 CT és 18 MR került, és csaknem 100 régi berendezést lecseréltek.

A főváros és Pest megye kórházainak, szakrendelőinek megújítását célzó Egészséges Budapest Program ugyanakkor rendkívüli módon lelassult, amikor Kásler Miklós miniszter leváltotta az addigi miniszteri biztost, Cserháti Pétert. Az eredetileg 700 milliárd forint keretösszegű projektben felhasznált pénzekről, a projekt pontos állásáról nem tettek közzé átfogó adatokat.

Célok és elvárások

Az MNB Versenyképességi jelentései évek óta részletesen kitérnek az egészségügyi rendszer hiányosságaira és a legfontosabb teendőkre is. Ezek – nem meglepő módon – sok ponton egybeesnek a fentebb említett stratégiai programokban megfogalmazott célokkal.

Az első és legfontosabb ezek közül az általános egészségi állapot javítása, mert ez a társadalom elöregedése mellett egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. Az egészségtelen életmódot a felzárkózás legnagyobb akadályának nevezte Matolcsy György:

a dohányzás szintje, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás és az elhízás a legmagasabb értékek között van az EU-ban. Magyarországon 2,6 milliónál is több embernek van cukorbaja, magas vérnyomása, szívbetegsége és/vagy krónikus tüdőproblémája. A rosszindulatú daganatok halálozási aránya hazánkban a legmagasabb az uniós országai közül, amiben jelentős szerepet játszik, hogy a betegségek számottevő részét késői stádiumban diagnosztizálják.A magyar nők átlagosan csak 61,8, míg a férfiak mindössze 60,4 évet töltenek egészségben, miközben az Európai Unió lakosai esetében ez átlagosan 64,2, illetve ó 63,7 év. Miközben a születéskor várható élettartam, ha lassan is, de folyamatosan emelkedik, jelenleg a férfiaknál 72, a nőknél 78,7 év, ezen belül azoknak az éveknek a száma, amiket egészségben töltünk el, jóval kevesebb: a férfiaknál átlagosan 60,7, a nőknél 62,9 év, miközben az unós átlag 64,2, illetve 65,1 év.

A célzott prevenciós programokkal megelőzhető és a megfelelő kezeléssel elkerülhető halálozások száma a harmadik legmagasabb Magyarországon az uniós országok között – húzza alá az MNB legutóbbi jelentése. Ez pedig két alapvető dologra mutat rá:

a megelőzési programok hiányára, illetve az egészségügyi ellátás elégtelenségére, vagy mint az MNB fogalmaz, arra, hogy bőven van még tér a magyar lakosság általános egészségi állapotának javításában.

Ennek érdekében azonban „jelentős erőfeszítéseket kell tenni az intézményesült finanszírozás növelésére” is, miként a jegybank írja.

Magyarország GDP-arányos egészségügyi kiadásai (6,7 százalék) alacsonyabbak voltak a régiós (6,9 százalék) és az uniós átlagnál (8,2 százalék) is 2018-ban. A háztartások közvetlen egészségügyi kiadásai viszont meghaladják az uniós és a V3-átlagot is. Magyarországon az egészségügyi kiadások 70 százaléka származik állami forrásból, ami 4 százalékponttal alacsonyabb az Európai Unió és 9 százalékponttal alacsonyabb a többi visegrádi ország átlagánál. Azt, hogy ez mennyiben fog változni, nem lehet pontosan tudni, mindenesetre a kormányszóvivő február végi bejelentése szerint „2022-ben az egészségügy újabb jelentős, 769 milliárd forinttal több forrást kap, ez a terület lesz a legnagyobb nyertese a büdzsének”.

Az egészségügyre fordítandó források növelésével együtt ugyanakkor – és ezt is régóta halljuk már kormányzati és egészségügyi szakértőktől egyaránt – azt is el kell végre érni, hogy ne egy lyukas hordóba öntse az állam az ágazatnak szánt adókat és járulékokat. Mert a magyar egészségügyi rendszerben olyan hatékonysági tartalékok vannak, amelyek kiaknázásával a rendszer fenntarthatósága a kiadási szint növelése nélkül is javítható lenne.Ilyen a kórházi aktív fekvőbeteg ellátás és a krónikus ellátás szétválasztása, a rehabilitáció érdemi támogatása és összességében a finanszírozási rendszer reformja annak érdekében, hogy kiemelt támogatást kapjanak azok az ellátások, eljárások, gyógyszerek és segédeszközök, amelyek bizonyítottan hatékonyan hozzájárulnak a betegek életminőségének javulásához, egyáltalán a felgyógyulásukhoz.

Egy, a valós költségekhez igazodó finanszírozási rendszer segíthetne kijutni az intézményeknek abból az adósságcsapdából, amelybe döntően az alulfinanszírozottság miatt évtizedek óta újra és újra belekerülnek, és amiből rendre az aktuális kormányzatok kórházi adósságcsökkentési akciói nyomán tudnak csak kikecmeregni.

Az egészségügyi érdekképviseletek vezetői ez év elején részletesen kifejtették lapunknak, hogy mit várnak ettől az évtől: folytatni kell az egészségügyi rendszer átalakítását, és növelni az ápolók, orvosok megbecsültségét. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint

az egészségügyi ellátórendszer, ezen belül a kórházak jövője szempontjából a szakemberhiány a legégetőbb kérdés. Mint Ficzere Andrea fogalmazott: muszáj megoldást találni a kiöregedő és az állami egészségügyet, vagy a pályát elhagyó kollégáik pótlására.

Erre részben gyógyírt jelentene egy koncentráltabb, átgondoltabb kórházi és szakrendelői struktúra, hiszen nem kellene annyi helyre annyi ember. Ezt a lépést azonban a második Gyurcsány-kormány elhibázott, drasztikus változtatásai miatt, amikor 9 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, és 12 intézményt minősítettek át „rehabilitációs” kórházzá, minden későbbi kabinet igyekszik elkerülni.

A másik lehetőség a további béremelés, elsősorban az ápolóknál, de meg kell oldani a háziorvosi praxisok kiüresedésének problémáját is. A KSH adatai szerint 2020-ban 7 ezernél is több állás volt betöltetlen az egészségügyben, ezek közel felére szakdolgozókat, több mint ötödére orvosokat vártak. Közben az aktív orvosok körében 2010 és 2019 között 5-ről 12-re nőtt a 70 éves vagy annál idősebbek aránya.

A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is súlyos gondnak tartja a szakemberhiányt. A két szervezet szerint helyzet van, mégpedig súlyos a magyar egészségügyben, betegek vannak ellátatlanul, várnak hónapokat műtétekre, mert a rendszer anomáliái miatt orvosok és ápolók hagyják el az állami egészségügyet, az országot vagy akár a pályát.

Az orvos- és ápolóhiány minden fejlett országot kihívások elé állítja – emlékeztet az MNB. A praktizáló orvosok és egészségügyi szakdolgozók lakosságarányos száma nálunk viszont alacsonyabb az uniós átlagnál, de nagyjából megfelel a többi visegrádi ország átlagának.Hazánkban 2 szakdolgozó (ápoló és szülésznő) jut egy orvosra, ami nagyságrendileg megfelel a régiós (2,2) és az uniós (2,1) átlagnak, ám az igazán fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban ez az arány ennek a duplája.