Immár 20 éve van hatalmon Vlagyimir Putyin

A Szovjetunió alkonya

A második világháborúból két ország került ki szuperhatalomként: az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió, amely lényegében az orosz birodalom szebb elnevezése volt (ahogy 1931-ben Nagy-Britannia is Brit Nemzetközösségnek kezdte nevezni a Brit Birodalmat, amikor az már nagyon rosszul hangzott, a felbomlását persze ez már nem gátolhatta meg). A Szovjetunió a 80-as évekre lényegében a világ utolsó gyarmatbirodalma lett, de még nem látszott, hogy belátható időn belül felbomlana.

Kiderült azonban, hogy addigra a kommunista rendszer gazdaságilag nagyon alulmaradt a kapitalistával szemben: a szuperhatalmak közti fegyverkezési versenyt, a hidegháborút a Szovjetunió egyre kevésbé bírta. 1985-ben Mihail Gorbacsov került a hatalmas ország élére, és belátta, hogy változásokra van szükség. Gazdaságilag nem tudta megreformálni a rendszert, ellenben gyorsan békülni kezdett a világ kapitalista felével, belátva, hogy értelmetlen a szembenállás.

Bomlási folyamat

Az események aztán túlléptek Gorbacsov eredeti elképzelésein: a Szovjetunió népei kezdték megízlelni a szabadságot, és többet akartak volna belőle, persze nyugati jóléttel párosítva. Ugyanez volt a helyzet a szovjet függésben lévő régiónkban, miközben a Szovjetunió vezetői kezdték felismerni, hogy mind a kelet-európai csatlós államok nyugalmának megőrzése (például olcsó olajjal), mind az effektív birodalom fenntartása mérhetetlen terheket ró Oroszországra.

E logika mentén Gorbacsov el is jutott oda, hogy Kelet-Európát szabadon kell engedni, döntsön saját sorsáról, de a szovjet birodalom integritásához nem akart, nem mert nyúlni, és azon belül a kommunista társadalmi rendet sem merte teljesen felszámolni. A folyamatok végül túlléptek rajta: a Balti-köztársaságok kiléptek, azeri-örmény fegyveres konfliktus alakult ki, a gazdasági helyzet pedig egyre rosszabb lett.

Jelcin Trianonja

Időközben a korábbi moszkvai kommunista városi párttitkár, Borisz Jelcin megalkotta az önálló orosz elnöki posztot, és elnökévé választatta magát. Egyetlen bánata volt csak: volt még egy felettese, a szovjet elnök, Gorbacsov. Az akadály aztán 1991. augusztusában elhárult: keményvonalas katonák és politikusok át akartak venni a hatalmat, hogy a birodalmat megmentsék, de nem mertek túl keményen fellépni, Jelcin orosz elnök pedig a tankok elé állva nemzeti hős lett.

Ezek után Jelcin úgy döntött, feloszlatja a birodalmat, Oroszország a gyarmatok nélkül is épp elég hatalmas, és ő, mint ennek elnöke, a világ egyik ura lesz. Felelőtlen módon a meglévő belső határok szerint eresztette szélnek a tagállamokat, ezzel oroszok millióit terelve az új országok uralma alá, mintegy önkéntes Trianon módjára.

Széthordták az országot

A dolgok azonban nem mentek könnyen. Jelcin gyenge volt és az alkoholt sem vetette meg, fejére nőttek a semmiből előugró oligarchák, akik széthordták az állami vagyont, és bármit megtehettek vele más hatalmak, elsősorban a korábbi hidegháborús ellenfél, Amerika. 1998-ra súlyos válság alakult ki az olajár átmeneti összeomlása miatt, ekkor lassan belátta Jelcin, hogy nem alkalmas a feladatra, utódot kell keresnie Oroszország élére.

Erőtől duzzadó vezető

A megfelelő jelölt, a komoly fizikai kiképzésen is átesett korábbi KGB-ügynök Vlagyimir Putyin lett, aki kész volt arra, hogy a romokban heverő hatalmas országot rendbe tegye. Jelcin először miniszterelnökké nevezte ki 1999. augusztusában, ez akkor még sokaknak nem is tűnt fel, majd jelezte, hogy neki fogja átadni a stafétát, és ezt pontosan az ezredfordulón, szilveszter napján meg is tette.

Az új elnök merőben más volt, mint elődje: fiatal (akkor 47 éves), ráadásul a cárok óta az első orosz vezető, akinek fizikai állapota is kitűnő volt, és erős vezetőhöz méltóan erős emberként is szívesen tetszelgett, filmhősök módjára: jeges vízbe merészkedett, küzdősportot űzött, megvillantotta izmos felsőtestét.

Helyreállította a nagyhatalmat

Putyin rögtön meg is kezdte a megalázott ország rendbetételét: az oligarchák vagy együttműködtek vele, vagy külföldre távoztak, ha egyiket sem, jött a börtön. A nemzeti kincset, az olaj-és gázvagyon sikerült így visszaszerezni, persze az oligarchák így is mesés vagyonokkal távoztak nyugatra, ami náluk maradt az ország széthordása után. Az állam ellenőrzése alá került olaj-, és gázipar lehetővé tette Oroszországban a korábbiakhoz képesti jólét megteremtését, aminek nyoma soha nem volt, sem Jelcinnél, sem a kommunizmusban, sem a cároknál.

Ezt persze jótékonyan megsegítette az energiahordozók árának erős emelkedése a múlt évtized közepén, annak hatására, hogy Kína óriás fogyasztóként lépett a piacra. Putyin az ország közigazgatását és hadseregét is megerősítette, és leverte a csecsen lázadást, avagy szabadságharcot, ki honnan nézi (Csecsenföld és Dagesztán Oroszország két olyan területe, ahol nincs többségben az orosz lakosság).

Putyin uralmának első 5-6 éve alatt stabilizálta Oroszországot politikailag, gazdaságilag és katonailag, és ezt már a nemzetközi közösség is felismerte. Oroszország újra nagyhatalom lett, ráadásul, amit a világ nagyon nem értett meg: Putyin elkezdte visszagyűjtögetni a Jelcin-féle önkéntes Trianon által leválasztott orosz területeket, de a nemzetközi ellenállás miatt nem csatolta őket formálisan Oroszországhoz, hanem alig valaki által elismert önálló köztársaságokat hozott létre, melyek a valóságban Oroszország részeként működnek.

Ukrajna

Az orosz alkotmány szerint egy elnök csak két ciklust tölthetett ki, így 2008-ban Putyin átengedte a hatalmat Dmitrij Medvegyevnek (aki egyébként ugyancsak erős elnök volt, és nem is Putyin bábjaként viselkedett), ő maga újra miniszterelnök lett. 2012-ben aztán újra indult az elnökségért, egyúttal át is alakítva az alkotmányt, 5 évre növelve az elnöki ciklust. A nép nagy többséggel megválasztotta, ahogy aztán 2017-ben is, és ugyan az ellenzéknek mérsékeltek voltak a lehetőségei, az oroszok úgy tűnt, tényleg lelkesednek Putyinért, hisz visszaadta országuk önbecsülését, és korábban nem látott jólétet teremtett.

Újbóli elnöksége alatt immár komolyabb nemzetközi kihívások is érték Putyint. Egyrészt az addig oroszbarát vezetés alatt álló Ukrajnában, ami Oroszország számára a legfájdalmasabb volt az elszakadt területek közül, nyugatbarát rendszer győzött, amely ráadásul gyorsan a NATO védelme alá akarta helyezi az országot. Ezt már Putyin nem tűrhette, és a Krím-félszigetet, melyet eredetileg Nagy Katalin cárnő szerzett meg az Oszmán Birodalomtól, majd Hruscsov pártfőtitkár a Szovjetunión belül Ukrajnának ajándékozta, most villámgyorsan visszavette Oroszország számára, a NATO-t pedig atomcsapással fenyegette, ha megszállja Ukrajnát. Ezek után Kelet-Ukrajna oroszok által lakott részén is lázadást indult orosz támogatással, a régió el is szakadt, háború indult, amely azóta is tart, jelenleg a tűzszünet állapotában.

A csúcson: az Iszlám Állam leverése

Eközben Oroszország immár a volt Szovjetunió területén túl is beavatkozott a nemzetközi politikába: egyrészt aláírta egyik résztvevő félként az Iránnal kötött hathatalmi atomegyezményt 2015-ben, másrészt a szíriai polgárháborúban hirtelen beavatkozott a bukófélben lévő Aszad elnök oldalán (akinek apját még Brezsnyev szovjet vezető támogatta katonailag).

Putyin így ugyan egy mindenki által utált diktátort támogatott, amivel az volt a célja, hogy így hatékonyan részt vegyen a hirtelen nagy területet elfoglaló, és a nyugaton és Oroszországban egyaránt a terrorizmust támogató Iszlám Állam katonai leverésében. Ez teljes sikerrel is járt, az Iszlám Állam nagyjából felét az amerikaiak által támogatott erők, másik felét az orosz katonai irányítás alatt működő erők számolták fel.

Ez Oroszország számára komoly nemzetközi elismerést hozott, értékelték, mint a terrorizmus ellen katonailag komolyan fellépni képes hatalmat, átmenetileg elnézve az ukrán ügyeket is. Oroszország így ismét komoly tényező lett a nemzetközi politikában, ezzel végképp helyreállt a szovjet időkben fennálló nagyhatalmi státusz.

Új kihívás

Ugyanakkor azonban jelentkezett egy probléma is, amely egyre komolyabb gondot okozhat az országban. A gazdaság jórészt a természeti kincsek, ezen belül különösen a szénhidrogének kitermelésére, feldolgozására és főleg exportjára épül, és ezzel tartósan nem tud sikeres lenni egy ekkora ország, pláne, hogy sürgető környezet-, és klímavédelmi okokból ezen iparágak visszaszorulása várható.

A probléma először akkor jelentkezett, amikor a 100 dollár fölötti olajár hirtelen leesett. A nagy bevételre méretezett orosz költségvetést ki kellett egyensúlyozni, a rubel leértékelődött, jelentős infláció keletkezett. A makrogazdasági egyensúlyt ugyan sikerült helyreállítani, de az életszínvonal összességében visszaesett, és nem is látni, mitől emelkedhetne. Ez igen komoly kihívás Putyin és az őt követő vezetők számára, hisz az ország gazdaságát muszáj lesz átalakítani.

Már csak 3 év?

Itt el is érkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy meddig tarthat a Putyin-korszak? Hivatalosan, és az elnök saját ígérete szerint 2022-ig: ekkor nem is lehetne újra elnök, csak alkotmánymódosítással. Sokan úgy gondolják, hogy az orosz elnök nagyon nehezen mondana le a hatalomról, ugyanakkor Putyin arra is gondolhat, hogy a korábban filmhős módjára izmait megvillantó elnök képe már nem lenne fenntartható, hisz mandátumának lejártakor Putyin épp 70 éves lesz. Ha valaki, ő nem mutatna jól öregúrként az ország élén.