Kínától függünk, mégis az ellenségünkké tesszük?

Jó ideje divatos „új hidegháborúról” beszélni Peking és Washington viszonya kapcsán, de az utóbbi hónapokban ez már sokkal több lett egy jól hangzó szófordulatnál. Most tavasszal Kína külügyminisztere már nyíltan beszélt egy lehetséges szembenállásról. Úgy fogalmazott: a két ország elkerülhetetlenül egy konfliktus felé tart. Ezen a tényen pedig szerinte csak az változtathat, ha az USA újragondolja a külpolitikáját.

Az Egyesült Államok külpolitikája azonban nem a megbékélés felé halad.

Washington egyre inkább igyekszik sakkban tartani Pekinget. Ezen a téren pedig egyetértés van a két nagy párt, a demokraták és a republikánusok között: a Biden-kormányzat más eszközökkel, de végülis azt folytatja, amit Trump korábban elkezdett. A kínai technológiai ipar fejlődését például exportkorlátozásokkal próbálják akadályozni.

Ebben a felállásban az USA természetesen elvárja, hogy legfőbb szövetségese az Európai Unió ne maradjon tétlen szemlélő.

A kontinensünkön emiatt nő a nyomás, hogy gazdaságilag kezdjünk el távolodni Pekingtől.

Bár csak gesztusértéke van, de nemrég az Európai Bizottság előállt egy olyan javaslattal, amely szankcionálná azokat a kínai vállalatokat, amelyek segítenek Oroszországnak a fegyverkezésben.

Közben az EU vezetése láthatóan próbál mindkét oldalnak megfelelni. A vezető politikusok hol kritizálják Pekinget, hol arról beszélnek, hogy Kínát gazdasági értelemben nem lehet megkerülni.

Egy biztos: ha eljön az a pillanat, hogy az EU kénytelen lesz legalább részben hátat fordítani Pekingnek, annak súlyos következményei lesznek. Jelenleg ugyanis Európa rá van utalva az ázsiai óriásra.

Az elmúlt hét évben a Kínából érkező import mérete a duplájára nőtt, az export pedig 50 százalékkal bővült. Brüsszel és Peking között az árukereskedelem mérete tavaly elérte a 732 milliárd dollárt.

Csak az európai autókból Kína évi 23 milliárd euró értékben vásárol be. Ez a szám pedig folyamatosan növekszik.

Ahogy korábban írtuk: jelenleg minden harmadik autó, amelyet Németországban gyártanak Kínában kerül eladásra. Az olyan gyártók mint a Volkswagen, a BMW vagy a Mercedes több autót adnak el Kínában, mint Németországban.

Az ázsiai ország a harmadik legnagyobb felvevő piaca az EU-s gépjárműveknek.

Kínából érkező áruk tíz legnagyobb EU-s importőre 2022-ben

Emellett óriási az Unió nyersanyagfüggősége Kínától. Az elektromos autókban használt lítiumnak a 97 százalékát Kínából importálja az EU. Hasonlóak az arányok a magnéziumnál is.

Évek óta szó van a függőségi viszony felszámolásáról, de ez tipikusan olyan téma, ahol sokkal könnyebb változásokat tervezni, mint végre is hajtani azokat.

A fejlett világban a fenntartható környezetbarát technológiák jelentősége folyamatosan nő. Ám ahhoz, hogy egyre több napelem, szélturbina és elektromos autó üsse fel a fejét, egyre több kritikus fontosságú nyersanyagra van szükség.

Ami azért probléma, mert akármennyit hangsúlyozzák az EU-s dokumentumok a diverzifikáció fontosságát Európa geológiáját nem lehet megváltoztatni.

Az persze segít, hogy Svédország legészakibb városában Kirunában nemrég 1 millió tonna ritkaföldfémet fedeztek fel.

Bár bányákat nem lehet elővarázsolni, van egy terület, ahol viszont valóban rengeteg tér van a fejlődésre. Sok esetben az importált nyersanyagokat ugyanis nem is Kínában bányásszák, ott csak a feldolgozás zajlik. A világ lítiumbányászatának például csak a 9 százaléka zajlik Kínában, a feldolgozásnak viszont a 60 százaléka.

Jelenleg az Uniós tervek szerint a kritikus fontosságú nyersanyagok feldolgozása 2030-ban már legalább 40 százalékban az EU-n belül fog megvalósulni.

Az biztos, hogy az Unió csak reménykedhet benne, hogy az USA és Kína viszonya nem fog hirtelen elmérgesedni és ha lesz is új hidegháború, legalább a kritikus nyersanyagok terén marad idő a részleges önállóság kiépítésére.

Kína tíz legnagyobb EU-s exportőre (2022)