Az ukrán háború eddig több meglepetést is tartogatott, ami megnehezíti a jóslást a jövőre nézve. Nincs még egy olyan hadsereg a világon, amely ilyen mennyiségben alkalmazna ilyen szedett-vedett haditechnikai arzenált ilyen bizonytalan ellátási és utánpótlási láncok mellett. Az ukrán haderő egyelőre mégis képes sikerrel használni ezeket az eszközöket, sőt gyakran maguk is improvizálnak, barkácsolnak rajtuk.
Tizedik hónapjához közeledik az ukrán orosz háború. A tél beálltával a frontvonalak stabilizálódni látszanak, amit mindkét fél a csapatok feltöltésére, a logisztika újjászervezésére használ fel. Oroszország veszteségei súlyosak, de Ukrajna sikerében nyugati haditechnikai -hírszerzési támogatás játszott kulcsszerepet.
A nyugati közvélemény szimpátiája egyértelműen az ukránok mellett van, de az USA vagy az európai kormányok támogatását nem csak ez hajtja, hanem az a stratégiai meglátás is, hogy Moszkva győzelmével a kontinens biztonsága kerülne veszélybe. Az orosz veszteségek első pillantásra rendkívül súlyosnak tűnnek.
Nagy meglepetések
Az elmúlt évtizedben modernizált, és a szíriai konfliktusban megforgatott és ott tapasztalatot szerzett professzionális orosz haderő az ukrajnai háború eddigi időszakában nagyrészt elvérzett és megsemmisült. Szíriában Oroszország főként civilekből létrejött, alul fegyverzett felkelőkkel és terroristákkal küzdött meg, akiknek sem légiereje, sem nehézfegyverzete nem volt.
Az ukrán hadsereg ehhez képest meglepő elszántsággal és felkészültséggel várta az orosz támadást, amiben - utólag már tudjuk - meghatározó szerepet játszott a nyugat, elsősorban az USA katonai és hírszerzési támogatása. Kijev nem csak azt tudta, hogy mivel fognak támadni az oroszok, de tisztában volt nagyrészt a támadás várható irányaival és erejével is, így a védekezése, haditervei már úgy készültek, hogy a terepviszonyokat és saját képességeit (vagy azok hiányát) maximálisan a saját előnyére igyekezett felhasználni.
Az első napok főváros melletti orosz deszant műveletei épp ezért csak a médiából értesülő ukrán és nyugati lakosságnak jelenthettek meglepetést, és az orosz csapatok gyenge logisztikai támogatását ismerve nyer csak értelmet az, hogy több helyen az ukrán haderő az orosz ellátási csomópontoktól távol vette fel a harcot az inváziós erőkkel.
Az orosz veszteségek idáig ukrán és nyugati források szerint 60.000 halott és 200.000 sebesült körül járhatnak, miközben dokumentáltan megsemmisült közel 900 harckocsi és 1100 gyalogsági harcjármű (másik 500-500 darabot az ukránok szereztek meg, ezek egy részét megjavítva üzemképessé téve egy kisebb hadsereget fel lehet szerelni). Az orosz légierő emellett elvesztett legalább 60-60 harci repülőgépet (vadászgépet és vadászbombázót) és helikopter. Hogy ezeket a veszteségeket kontextusba helyezzük, 2009 és 2020 között az orosz légierő 460 új harci repülőgépet szerzett be és 360 támadó helikoptert.
Hatalmas orosz tartalékok?
Hogy mit jelenthetnek ezek a veszteségek a jövőre nézve? Az optimista nyugati kommentárokkal szemben kissé pesszimistának tűnik Margo Grosberg ezredes, az észt fegyveres erők hírszerzési központjának minapi interjúja egy észt lapnak. Az ezredes szerint a hatalmas veszteségek ellenére, az oroszok katonai képességei nem szűntek meg.
Jelenleg Oroszországnak nagyjából 9000 harckocsija van karbantartásban vagy letárolva. Azon az alapon, hogy három tankból lehet egy működképeset összeállítani… Oroszországnak megvan az képessége, hogy 3000 tankot, hozzon vissza a rendszerbe, ami nyilvánvalóan nagyon nagyon magas szám, és nem csak Ukrajnára, de a többi szomszédos országra is veszélyt jelent.
Gosberg az élőerőben bekövetkezett veszteségek kapcsán is kevéssé optimista, mondván a több mint százezer főnyi veszteség után mellett az oroszok megkezdték mintegy 300.000 fő mozgósítását. A háborúban kulcsszerepet kapott tüzérségi eszközök kapcsán az ezredes megjegyzi, hogy bár az oroszok eddig mintegy 500 különféle rendszert vesztettek, ez még mindig csak a teljes arzenál 10 százalékát jelenti.
Miközben nyugaton az tüzérségi lőszerek gyártása új problémaként jelentkezik, Gosberg megjegyzi: „Becslésünk szerint Oroszország 17 millió tüzérségi lőszerrel kezdte a háború, amiből eddig 10 milliót használt el. A nyáron voltak napok, amikor 20.000-60.000 gránátot lőttek el naponta.” A háborút megelőzően az orosz termelés évente 1,7 millió tüzérségi lőszer gyártására volt képes, ami akár 3,4 millió darabra is felfuthat a haditermelés felfuttatása esetén. Ez pedig a meglevő tartalékokkal együtt még egy évig vagy akár tovább elegendő tartalékot jelent Oroszországnak a harcok folytatására.
Az észt ezredes borúlátó megállapításai szigorúan a haditechnikai kapacitások meglétére tértek ki, de az orosz kudarcok jelentős részben nem ezek hiányában voltak keresendők eddig sem az vezetés-irányítási és kiképzési problémákban. Egy háborút nem lehet sikeresen megvívni, ha hiányzik a katonák motivációja és ha elégtelen a kiképzésük és felszerelésük.
Pszichológiai kockázatok
Ukrajna sikerei az elmúlt időszakban szintén összetett okokra vezethetőek vissza. A háború sikeres megvívása szempontjából a pszichológiai elemek talán alulértékeltek, hiszen mégis csak a világ második legerősebb hadseregének tartott orosz haderővel néztek szembe.
Azonban mind az ukrán vezetés, mind az ukrán lakosság késznek mutatkozik elviselni azokat a súlyos, embertelen áldozatokat, amelyet a szabadság és a függetlenség nyugaton mára már elvontnak számító eszméje megkíván tőlük. A nyugati elemzők sok tekintetben alulbecsülték Ukrajnát a háborút megelőzően, ebből az egyik vezérmotívum az egységes ukrán nemzet hiánya, a politikai megosztottság és a széthúzás volt.
Egy másik ilyen elem volt az ukrán haderő képessége (vagy inkább hiánya). Ebben az esetben nemzeti támogatottság megléte mellett volt két-három olyan folyamat, amely 2014 óta a nemzetközi figyelem – beleértve a szakértőket is - alatt zajlott.
Az egyik az ukrán haderő nyugati sztenderdek szerinti átképzése volt, amely drasztikusan, de pozitív módon érintette a haderő alsóbb szintjeit, új vezetési elveket vezetve be. A szkepticizmus érhető abból a szempontból, hogy hasonló kiképzési programok totális kudarcot vallottak a megelőző két évtizedben Afganisztánban vagy Irakban. Amit nem vettünk figyelembe az összehasonlításkor, hogy nem mindegy, hogy kiket képzünk, és nekik milyen kulturális, vagy katonai előéletük van.
A nyugati hírszerzés szerepe
A másik folyamat az amerikai/brit és ukrán hírszerzési együttműködés volt a megelőző években, de különösen a februári háború kirobbanását megelőző időszakban. Több jel utal arra, hogy a nyugati információátadásnak köszönhetően az ukrán fél igen részletes ismeretekkel rendelkezett az orosz támadási irányokról és a védekezést ezeknek az információknak a birtokában, ismét nyugati tanácsadás mellett alakította ki. A nyugati segítséggel felállított és kiképzett ukrán különleges erők az első pillanattól kulcsszerepet játszottak a harcban.
Ukrajna katonai veszteségeiről sokkal kevesebb információnak van, mint Oroszországéról.
Az ukrán vezetés sokáig információt nem közölt az áldozatokról, a nyár folyamán zajlott súlyos, többször bekerítéssel fenyegető kelet-ukrajnai harcok idején napi 100 majd napi több száz fős veszteségeket említettek ukrán vezetők, de ez inkább a kivétel volt. Amikor novemberben az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen egy beszédében 100.00 ukrán halottról beszélt, a hivatala gyorsan korrigálni kényszerült, mondván ez csak egy durva becslés, és nem csak a halottakat, de a sebesülteket is tartalmazza. Kijev mindenesetre azonnal tiltakozott, mondván hadititokról van szó, a videót pedig levették az elnök asszony Twitter oldaláról.
A fegyverszállítmányok önmagukban még nem hoznak sikert
Az ukrán katonák hősiessége csak a nyugati katonai segélyekkel együtt volt értelmezhető. A 2022 februári invázió előtt csak az USA és Törökország szállított halált okozó fegyvereket Kijevnek, ez azonban az orosz támadást követően megváltozott. Nem csak Washington futtatta néhány százmillióról milliárd dolláros nagyságra transzfereit, de gyakorlatilag az egész nyugati világ segítette. A haditechnikai eszközök jellege illeszkedett a konfliktus aktuális jellegéhez. Kezdetben kézi páncéltörő és vállról indítható légvédelmi fegyverek érkeztek ezres nagyságrendben annak érdekében, hogy megállítsák a földön és levegőben támadó oroszokat. Amikor a harcok kelet-ukrajnába terelődtek át, a tüzérségi eszközök szállítása kapott főszerepet, miközben a harckocsik pótlása is fontossá vált. Az tél közeledtével a meleg ruha, illetve a robotrepülőgépek és drónok elhárítására alkalmas légvédelem beszerzése jelenti a prioritást.
Legutóbb Afganisztán kapcsán láttuk, hogy a szövetségünk elhalmozása modern fegyverekkel egyáltalán nem garantálja a sikert, azaz, hogy a fegyverek megfelelően lesznek használva. Az ukrán fél képességei igazán itt mutatkoznak meg. Nincs még egy olyan hadsereg a világon, amely ilyen mennyiségben alkalmazna ilyen szedett-vedett haditechnikai arzenált ilyen bizonytalan ellátási és utánpótlási láncok mellett. Az ukrán haderő egyelőre mégis képes sikerrel használni ezeket az eszközöket, sőt gyakran maguk is improvizálnak, barkácsolnak rajtuk.
A nyugati katonai támogatás alapvetően három csatornán történik
A sokat emlegetett NATO valójában nem biztosít Ukrajnának halált okozó fegyvereket. A harckocsik, légvédelmi rendszerek, tüzérségi eszközök valójában vagy amerikai vagy EU-s koordinációi mellett érkeznek.
Az amerikai katonai támogatásról gyakran olvasni a hírekben, ezért itt inkább az EU szerepéről írunk, amelyet általában gyenge, vagy mellékszereplőnek tekintünk. Brüsszel szerepét azért is nehéz behatárolni, mert a hírek egyfelől általában az egyes európai országok segítségéről szólnak, másrészt mert ezek az országok az USA-val is szorosan együttműködnek.
Az EU az első hét hónapban mintegy 3,1 milliárd eurót különített el a tagországok támogatására, ha azok fegyvereket adnak át Ukrajnának. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden ilyen ország kiszámlázza az átadott haditechnikai eszközök értékét Brüsszelnek, amely annak egy részét kifizeti. Mivel az utolsó hírek szerint ez az arány 40-50 százalék, ezért összeségében legalább 6-7 milliárd euró értékű fegyvert kapott Ukrajna az EU tagországoktól, amivel az unió mindjárt a második legnagyobb támogatóvá válik az USA mögött.
Emellett az EU idén októberben arról is döntött, hogy mintegy 15.000 ukrán katona és civil kiképzését vállalja be. Egy kiképzési ciklus általában 4-5 hét, és a program kiterjed a már átadott haditechnikai eszközök kiképzésére is. Ez a gyors átfutási ciklus – főleg, ha mellé tesszük Nagy-Britannia vállalását 10.000 ukrán kiképzését hasonló időtávon – azt is jelenti, hogy az ukrán fegyveres erők kiképzése kiszervezésre került, és a háború előtt 200 ezerre becsült hadsereg jelentős része (továbbá a tartalékosokból álló területvédelmi erők) nyugati kiképzéshez és felszereléshez jut hozzá.
Az ukrán háború eddig több meglepetést is tartogatott, ami megnehezíti a jóslást a jövőre nézve. A fentiekből azt mindenképpen leszűrhetjük, hogy Oroszország még nem egy fogatlan medve, és bár a háborút már nem fogja megnyerni, de még megvannak a kapacitásai, hogy háború kirobbanásakor birtokolt területeit megtartsa.
Ukrán részről – a nyugati támogatás fennmaradása esetén – a katonai képességek folyamatos erősödésével számolhatunk akár középtávon is.
A jövőre nézve a kérdés az lesz, hogy a mostani erős nemzeti összetartás és győzelmi mámor kitart-e majd akkor is, ha az orosz állásokat csak jelentős véráldozatok révén lehet majd visszaszerezni.
A Herszonhoz hasonló sikereket épp ezért óriási jelentőségűek lesznek majd a jövőben is, mert ezek adhatják meg az ukrán közvéleménynek a hitet abban, hogy érdemes kitartani és érdemes újabb áldozatokat hozni az ország egyesítéséért.
A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
