Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB

Pénzügy2022. jún. 9.MTI

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén.

A döntés szerint változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje.

A Kormányzótanács csütörtöki közleményében egyértelműen jelezte szándékát az irányadó kamatok megemelésére 25 bázisponttal az EKB következő, júliusi kamatdöntő ülésén.

Jelezte egyúttal, hogy a szeptemberi kamatdöntő ülésen is kész megemelni az irányadó kamatokat az addigra kialakult piaci kondícióknak megfelelő mértékben. Szeptemberen túl pedig a Kormányzótanács megítélése szerint "valószínűleg szükség lehet" további kamatemelésekre is, a 2 százalékos inflációs cél elérése érdekében.

A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak.

A döntés indoklásában a Kormányzótanács leszögezte, hogy a magas infláció minden gazdasági szereplő számára nagy kihívást jelent és a 2 százalékos inflációs cél elérést tekinti legfőbb céljának.

Májusban az infláció ismét jelentősen emelkedett, elsősorban az energia- és élelmiszerárak többek között a háború okozta emelkedése miatt. Az inflációs nyomás azonban kiszélesedett és fokozódott, számos áru és szolgáltatás árai erőteljesen emelkedtek. Az EKB gazdasági szakértői ezért jelentősen felfelé módosították az inflációs alapprognózisukat. Ezek az előrejelzések azt mutatják, hogy az infláció egy jó ideig még nemkívánatos mértékben magasan marad. Az energiaköltségek mérséklődése, a világjárványhoz kapcsolódó ellátási zavarok enyhülése és a monetáris politika normalizálódása azonban várhatóan az infláció csökkenéséhez vezet majd.

Az új szakértői előrejelzések szerint az éves infláció 2022-ben 6,8 százalékos lesz, majd 2023-ban 3,5 százalékra, 2024-ben pedig 2,1 százalékra csökken, ami magasabb, mint a márciusi előrejelzésekben szereplő érték. Ez azt jelenti, hogy az előrejelzési horizont végén a teljes infláció az előrejelzések szerint kissé meghaladja a Kormányzótanács célját. Az energia és élelmiszerek nélküli infláció az előrejelzések szerint 2022-ben átlagosan 3,3 százalék, 2023-ban 2,8 százalék és 2024-ben 2,3 százalék lesz - szintén a márciusi előrejelzések felett.

Oroszország ukrajnai beavatkozása továbbra is megterheli a gazdaságot Európában és azon túl is. Megzavarja a kereskedelmet, alapanyaghiányhoz vezet, és hozzájárul a magas energia- és nyersanyagárakhoz. Ezek a tényezők továbbra is terhelik a bizalmat és fékezik a növekedést.

A gazdaság folyamatos újranyitása, az erős munkaerőpiac, a költségvetési támogatás és a világjárvány alatt felhalmozott megtakarítások miatt azonban adottak a feltételek ahhoz, hogy a gazdaság tovább növekedjen. A fékező hatások enyhülésével a gazdasági aktivitás várhatóan ismét fellendül. Ezt a kilátást nagyjából tükrözik az eurorendszer szakértőinek előrejelzései, amelyek 2022-ben 2,8 százalékos, 2023-ban 2,1 százalékos, 2024-ben pedig 2,1 százalékos éves reál-GDP-növekedéssel számolnak. A márciusi előrejelzésekhez képest a kilátásokat 2022-re és 2023-ra vonatkozóan jelentősen lefelé, míg 2024-re vonatkozóan felfelé módosították.

Az eszközvásárlási programjáról (APP) szólva a Kormányzótanács bejelentette a nettó eszközvásárlások befejezését 2022. július elsejével. Az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőkefizetéseket azonban az irányadó kamatlábak emelésének megkezdését követően is még hosszabb ideig, de addig mindenképpen teljes egészében újra be kívánja fektetni, amíg a megfelelő monetáris politikai irányvonal fenntartásához bőséges likviditási feltételekre van szükség.

A kormányzótanács a korábbiakhoz hasonlóan döntött arról is, hogy legalább 2024 végéig folytatni kívánja a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztések újrabefektetését. A PEPP-portfólió jövőbeni kifutását mindenesetre úgy kezeli, hogy a megfelelő monetáris politikai alapállással való interferenciát elkerülje.