Kelet-Európa legjobb részvényei

Pénzügyek2017. dec 7.Növekedés.hu

2017-ben eddig az egész világon jól teljesítettek a részvénypiacok, természetesen ez alól Európa keleti fele sem volt kivétel. Két orosz és két lengyel papírt mutatunk be, amelyek még az átlaghoz képest is kimagaslóan szerepeltek az év eddigi részében, és a nagyobb regionális részvények közül vezetik az áremelkedési listát. Ha megnézzük Kelet-Közép-Európa, vagy szélesebben, Oroszországot is belevéve a fókuszunkba, Kelet-Európa legjobban teljesítő részvényeit, akkor 2017-ben a sort három magyar részvény vezeti. Ezek a Konzum, az Opus és az Appeninn, amelyek külön-külön is megsokszorozták az árfolyamukat. Most azonban nem velük fogunk foglalkozni, mert az angolszász alapoknak ezek a cégek túl kicsik, nem vásárolnak a papírjaikból. A nemzetközi regionális elemzések inkább olyan szűrőt alkalmaznak, hogy mely részvények teljesítettek a legjobban azok közül, amelybe a nagy angolszász alapok is befektethetnek. Most azt a négy társaságot igyekszünk bemutatni, amelyek 50-60 százalékkal drágultak az idén, és a befektetők még mindig vételre ajánlják őket.

Sberbank

A piacvezető orosz bank arra jó példa, hogy olykor a gigantikus, sőt, olykor az állami hátterű cég is lehet a befektetők kedvence. Oroszország legnagyobb bankja 1841 óta létezik, még I. Miklós cár alapította. Többségi állami tulajdonban van, mert az 51 százalékos fő részvényese az Orosz Nemzeti Bank, de rajta kívül negyedmillió további részvényese is van. A mérete és az állami kötődése ellenére nagyon innovatív a bank, rengeteg angolszász üzleti iskolában pallérozódott csúcsvezetőt alkalmaz, igaz a cég első embere, Herman Gref amolyan Putyin-bizalmas, hiszen korábban tanácsadó és gazdasági és kereskedelmi miniszter is volt már a Kremlben. A hatalmas orosz bankszektor nagyon fragmentált, több mint ezer bank működik a piacon, de a Sberbank így is kimagasló részesedéssel rendelkezik,övé a teljes orosz piac negyede. 16 ezer fiókjával és 250 ezer alkalmazottjával tényleg egy óriás, a világ negyven és Európa tíz legnagyobb bankjának egyike. A Sberbank 2016-ban újra erősen nyereséges lett, és bár a befektetők tavaly még kivártak, de az idén nagyon beleszerettek a cégbe. Pedig a Sberbank nemzetközi leányvállalatai (magyar is van), nem annyira voltak sikeresek. Hazájában ugyanakkor erős a pozíciója, egy felmérés szerint az ortodox egyház mellett a Sberbankban bízik meg a legjobban a lakosság.

United Co. Rusal

Az UC Rusal szintén orosz cég, és szintén van némi magyar kötődése. Ez a világ második legnagyobb alumínium-termelője, egymagában is a világ termelésének a 9 százalékát adja, amellyel sokáig abszolút első volt, de egy kínai cég immár megelőzte. A 72 ezer alkalmazottat foglalkoztató UCR nyugati menedzsereket is alkalmaz, de azért a főnök továbbra is Oleg Deripaszka, a Rusal nagy hatalmú elnöke. A dollármilliárdos oligarcha igazán nemzetközi figura, noha erős belföldi összeköttetésekkel is rendelkezik. Nincs távol a politikától. ő volt például a 2014-es szocsi téli olimpia egyik legfőbb építési vállalkozója és haszonélvezője. Építeni annyira szeret (és itt jön a magyar kapcsolat), hogy bevásárolt a Magyarországon is nagyon aktív osztrák építőipari cégbe, a Strabagba is. Mindenesetre az alumínium áralakulása miatt a részvény idén nagyon hasít és az értékeltség alapján még bőven van tere a drágulásnak.

A lengyel olajipar

Végül két olyan cég is szerepel a legjobban teljesítő kelet-közép-európai papírok között, amelyek a lengyel olajiparban tevékenykednek. Ebben nincsen semmi meglepő, az olajár emelkedik, az iparág konszolidálódik, a szektor legtöbb cége, így például a a magyar Mol Nyrt. is hasít. Ami pedig a lengyel cégeket illeti, a Grupa Lotos és a PKN eltérő portfólióval működnek, de az idén szinte teljesen azonos mértékben szányalnak. Mindketten komoly benzinkút-hálózattal is rendelkeznek. A Grupa Lotos egy hatalmas konglomerátum, kitermeléssel, finomítókkal, vízi és vasúti szállítással. Ott van Norvégiában és Litvániában is, és az iparágban azért az egyik legerősebb játékos, mert rendkívül rugalmasan tud előállítani a legkülönfélébb szénhidrogén-termékeket az igényeknek megfelelően. A PKN pedig egy plocki központú vállalat, amelyet egy időben a mi Molunkkal is összeboronáltak. Állítólag felmerült, hogy egyesül a régió két erős és független cége. Ebből ugyan végül nem lett semmi, de a PKN így is nemzetközi útra lépett, jelentős cseh és litván finomítókat vett meg.

SIKERSZTORIK
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Így osztja be idejét a világ leggazdagabb embere
Jeff Bezos szerint szükség van nagy ívű, hosszú távú víziókra, azonban időnk, energiánk túlnyomó részét rövid távú, 2-3 évre vonatkozó célkitűzésekre kell összpontosítani.
Siker2019. márc 17.
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
100 éve nem volt ekkora vagyonuk az amerikai ultragazdagoknak
Ijesztő: ilyen arányokra utoljára az 1920-as évek végén, még a nagy gazdasági világválság kitörése előtt volt példa.
Pénzügyek2019. feb 26.
Ezek a legkedveltebb nászutas célpontok
A rangsor első helyére a görögországi Santorini került, nem véletlenül, hiszen a lenyűgöző kék-fehér épületeiről híres vulkanikus sziget Görögország egyik legszebb turisztikai célpontja. Mutatjuk a többit is.
Hírek2019. márc 15.