Az ősmagyarok még a mai Spanyolországot is megjárták, Itália királyát pedig legyőzték – érdekességek a honfoglalókról

Divatban lehetett a nőrablás

A középkori krónikák úgy tudják, hogy az ősmagyarok gyakran nyúltak a nőrablás eszközéhez, sokszor az idegenek soraiból is magukhoz vettek néhány asszonyt. Persze annak kapcsán, hogy pontosan mit tettek és mit nem az ősmagyarok, nehéz egyértelmű kijelentéseket tenni, hisz a korszakuk roppant gyéren dokumentált.

Mindenesetre a Fuldai Évkönyv 887 és 901 közötti időszakot taglaló jegyzékeiben szó esik róla, hogy a magyarok a kalandozások idején

kiválogatták és magukkal vitték a szép, fiatal nőket a „kéjvágyuk kielégítésére”.

Pauler Gyula történész is azt írta: „raboltak nőt rabszolgának, szeretőnek, sőt feleségnek is”.

Mindenesetre aki hazai földön nőrablásra adta a fejé az sokszor nem keveset kockáztatott. A lány családja vérbosszúra is ragadtathatta magát. A családok között hosszan tartó ellenségeskedés is kiüthetett.

Harc közben a szablyáikat alig használták

A kalandozó magyaroknál a taktika szerves eleme volt, hogy igyekezték kerülni a közelharcot. Helyette nyílzáport zúdítottak az ellenségre.

A fűz- és nyárfavesszőkből készült nyilakkal a becslések szerint célzottan 70 méterre tudtak lőni, de ha nem pontos találat volt a cél, akkor akár 200 méterre is elhordtak a fegyvereik. Ehhez a harcmodorhoz viszont természetesen rengeteg nyílra volt szükség. 

Egy ötezer fős csapatnál úgy 50 tonnát tehettek ki a tegezek és a nyílvesszők, amelyeket úgy 625 málhás állat szállíthatott - írja a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent "Magyarország Hadtörténete I.".

A könyvből az is kiderül: pont azért mert őseink kerülték a közelharcot, a szablyákra minden bizonnyal nem volt nagy szükségük. A többség valószínűleg egyáltalán nem is hordott ilyet az oldalán. 

Legyőzték Itália királyát

Hogy a 899-es itáliai hadjáratot pontosan mi indította be az vita tárgyát képezi. Egy népszerű elmélet szerint a keleti frank király Arnulf bérelte fel a magyarokat, hogy vonuljanak be az „olasz csizmába”. Arnulf korábban többször is háborúzott Itáliával.

Őseink Észak-Itália több nagyvárosának, köztük Milánónak, Veronának és Bergamonak a környékét is feldúlták. Az itáliai király Berengár végül egy 15 ezer fős sereggel igyekezett nekimenni a magyaroknak.

Berengár elbizakodottságát eleinte növelte, hogy a létszámfőlényben lévő sereg elől a magyarok folyamatosan hátráltak. A király a feljegyzések szerint úgy tartotta, hogy „a magyarok már nem egyebek döglött kutyáknál”. Hallani se akart a békéről, hiába akartak vele megegyezni a kalandozók.

Ám az elbizakodottsága lett a veszte. A magyarok átkeltek a Brenta-folyón és bekerítették az olasz sereg táborát.

A nyílzáporuk olyan váratlanul érte az itáliai haderőt, hogy a krónikások szerint a nyíleső „sok olasznak torkára forrasztotta a betevő falatot”. A meglepő támadás miatt óriási káosz lett úrrá a táboron.

Az olaszok képtelenek voltak megszervezni a védekezést. Berengár király végül kénytelen volt ajándékokkal elhalmozni a magyarokat. Így igyekezett rávenni a támadókat, hogy elhagyják az országot.

A mai Spanyolországot is megjárták

A hispániai hadjáratra 942-ben került sor. Ennek az eseményeit részben egy mór történetíró Ibn Hajján jegyezte le.

Minden bizonnyal a magyarok abban reménykedtek, hogy a hosszú út végén dúsgazdag zsákmány várja őket. Katalónia felől érkezhettek és amerre csak vonultak „mindenkit leigáztak”. Vagyis az útjukba kerülő falvakat, templomokat sorra kifoszthatták.

A hispániai betörés után Lérida ostromával nyolc napig próbálkoztak végül feladták és tovább álltak. Valószínűleg több másik várost is megpróbáltak bevenni, de hiába.

A kalandozóknak az egyetlen érdemi sikert Hispániában Barbastrónál sikerült elérni, amely a mai Kelet-Spanyolországban fekszik. A város kormányzóját ugyanis elrabolták. Az előkelőséget harminchárom napig tartották fogva, egész addig, amíg egy kereskedő némi pénzért cserébe ki nem váltotta a fogságból.

Feltehetően Córdoba városát is célba akarták venni, de mivel a vízkészleteik fogyatkozóban voltak nem mertek tovább menni a száraz vidéken.

A hispániai hadjárat eredményeivel sejthetően nem voltak elégedettek.

Erre enged következtetni az is, hogy a magyarok a vezetőjüket, akit még az itáliai királytól kaptak, halálra verték.