Szijjártó Péter nemrég egy ruandai látogatás során jelezte, hogy Magyarország 62 katonát küld Maliba a Takuba műveletbe. A francia vezetésű nemzetközi misszió a helyi biztonsági erőkkel együttműködve veszi fel a harcot szélsőséges szervezetekkel a Szahel övezet egy különleges vidékén.
A magyar kormány újabb nemzetközi misszióba küldi a katonákat, ezúttal Maliba, amely 2012 óta néz szembe terrorszervezetek és szeparatista csoportok támadásaival. A nyugati országok afganisztáni jelenlétének csúfos befejezése után talán furcsa is lehet, hogy éppen most kezdünk bele egy másik, hasonlóan bizonytalan nemzetközi szerepvállalásba, ám ez csak az időzítés véletlen egybeesésének köszönhető.
A tárgyalások már régóta folytak Magyarország és Franciaország között a csatlakozásról, és a francia vezetésű misszió céljai is sokkal szerényebbek és korlátozottabbak, mint amit Afganisztánban bármikor láttunk az elmúlt 20 évben.
2011-es arab tavaszig Mali is azok közé a szegény afrikai országok közé tartozott, amelyek a társadalmi béke és a politikai stabilitás törékeny egyensúlyát élték meg.
Amikor a nemzetközi beavatkozás hatására 2011-ben Líbiában megdöntötték a Kadhafi rezsimet, annak “pillangóhatása” destabilizálta a vele közvetlenül nem is szomszédos Malit is, oly módon, hogy az észak-afrikai országból a káosz alatt rengeteg fegyver, tuareg zsoldos és szélsőséges áramlott ki.
Maliban az ország részén élő és régóta kiválni szándékozó turaegek kezdtek fegyveres harcba 2012 januárjában, kiegészülve az Maghrebi al-Káida és más szélsőséges terroristák támogatásával. Ha ez nem lett volna elég baj, Bamakóban, a fővárosban katonatisztek megdöntötték a korábbi demokratikusan megválasztott elnököt, mondván, hogy az nem vette fel elég keményen a harcot a felkelőkkel.
Ha úgy tetszik a zűrzavar teljes volt Maliban, északon polgárháború, délen a fővárosban katonai puccs. Az ország az összeomlás szélére került, amely tovább destablizálhatta volna a hasonlóan ingatag lábakon álló szomszédos országokat is.
Amikor a felkelők, köztük dzsihadista terroristák is, elindultak északról Bamakó felé, a nemzetközi közösségnek lépni kellett.
Először a korábbi gyarmattartó, Franciaország reagált, és a példásan kivitelezett katonai műveletben több ezer katonát dobott át Maliba, majd Bamakóból kiindulva megállította az offenzívát, legyőzte a felkelőket és Észak-Maliba vitte át a harcok színhelyét.
Megmozdult a többi nagyhatalom is, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa létrehozta pár hónappal később a MINUSMA missziót mintegy 10.000 fővel. Az EU is megmozdult, hogy szintén 2013-ban egy kiképző missziót, az EUTM Mali-t hozta létre.
A három különböző misszióban Magyarország egyedül ez utóbbiban vet részt, 10 katonai kiképzővel.
Az ENSZ, az EU és a francia misszió szerepe eltérő a konfliktusban. A MINUSMA célja, hogy a politikai párbeszédet segítse a Bamakó és a szeparatista tuaregek között, illetve újraalapítsa az állami intézményeket. Az EU misszió katonái nem harcolnak, nem vesznek részt műveletekben, hanem csak a Mali hadsereg egységeinek kiképzésében segédkeznek katonai bázisokon dolgozva.
A franciák feladata ismét teljesen más, a 2014 óta Barkhane művelet néven futó részvétel célja a terrorizmus elleni harc, azaz a Maliban és a szomszédos országokban aktív terrorszervezetek (Maghrebi al-Káida, az Iszlám Állam Szaharai tartomány, az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai tartománya, Ansar Dine, stb.) megfékezése.
Azt Párizs is hamar felismerte, hogy a terrorizmus ellen nem lehet csak katonai eszközökkel harcolni, és a katonai megoldások célja is csak a korlátozott lehet. Hasonlóan az USA afganisztáni tevékenységéhez, idővel Franciaország is megpróbált minél több szereplőt bevonni a terrorizmus elleni harcba, ami végül is jogos, mert ez nem csak az ő problémája, hanem a szomszédos országoknak is, sőt az európai országoknak is.
Ennek eredményeként először G5 Sahel Joint Force néven, öt helyi ország részvételével hoztak létre egy 5000 fős katonai erőt, amelyet nagyrészt Párizs, Németország és az EU biztosít pénzügyileg, és amely a Barkhane művelettel együtt harcol a térségben a terroristák ellen.
A másik francia kiszervezésű erőfeszítés az a Takuba művelet, amihez mi is csatlakozunk jelenleg. Szemben a G5 Sahel Joint Force-val, a Takuba műveletben csak európai országok vannak, akik kisebb-nagyobb létszámú (30-100 fő), de főként különleges műveleti erőkkel, francia vezetés alatt tevékenykednek.
A Barkhane művelet 2022-ben megszűnik, ezt már hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron francia elnök. Az okok összetettek, de szerepet játszik benne, hogy a misszió népszerűtlen Franciaországban az eredménytelensége és a francia áldozatok miatt (eddig mintegy 40 katona halt meg, több száz sebesült mellett), és jövőre ott is választások lesznek, Macron pedig az újraválasztására készül.
A Takuba harccsoport megszervezése 2020-ban kezdődött meg, jelenleg a Barkahane részeként működik, jövőre talán önálló lesz már. Az elmúlt év során több mint tucatnyi ország csatlakozott a misszióhoz, köztük Magyarország méretű vagy erejű országok is (Csehország, Hollandia, Észtország, Dánia, Belgium, stb).
A hozzájáruló országok többsége katonákat küld, de például a helikopterek biztosítását is nagyra értékelik a partnerek.
Dánia és Nagy-Britannia két-két szállítóhelikoptert biztosít jelenleg, amely nem tűnik soknak, de értékük, költségeik meghaladhatják pár tucatnyi katonai küldését.
A Takuba műveleti célja kiegészíteni az MINUSMA, az EUTM és a G5 Sahel Force katonai erőinek tevékenységét, és ez elsősorban a Mali hadsereg alakulatainak mentorálását, támogatását jelenti.
A gyakorlatban valószínűleg ez úgy működik, ahogy a NATO is csinálta Afganisztánban az afgán hadsereg alakulataival. A nyugati országok katonái a malii hadsereg bázisain laknak, segítenek az egyes akciók megtervezésében, majd el is kísérik a katonákat azokra. A több napig tartó, hosszú távú járőrözések rendszeresek és tűzharcok is előfordulnak, hiszen a mali hadsereg célja a terroristák jelenlétének felszámolása.
Mit várhatunk középtávon ettől a missziótól?
Nem kell maximalista elvárásokat megfogalmazni, például, hogy majd pont ez a pár száz fős misszió – és benne a 62 fős magyar hozzájárulás – fogja megoldani Mali és a szomszédos országok biztonsági problémáit és felszámolni a terrorizmust.
Tekintve, hogy a szélsősége csoportok jelenléte és aktivitása a meglevő társadalami és politikai diszfunkciók eredménye, azok kezelése nélkül a terrorizmusnak sem lehet gátat szabni. Ezeket a diszfunkciókat viszont a nyugat nem képes megoldani kívülről, Afganisztán esete világos és emlékezetes példa marad még erre sokáig.
Mi marad akkor? A tűzoltás, a problémák helyszíni kezelése, ahol az erőforrások és az elérendő cél arányossága a lényeg.
Mali és a szomszédos államok esetében minél kisebb (azaz fenntarthatóbb) nemzetközi jelenléttel megakadályozni, hogy a terroristák „kijöjjenek” ebből a régióból illetve feltartóztatni a megerősödésüket a régión belül, azaz katonai műveletek végrehajtásával folyamatosan bomlasztva, „zaklatva” őket.
