Visegrád 30

MAG2021. feb. 23.Becsey Zsolt
A rovat támogatója:

2021. február 15-én ünnepelte a visegrádi együttműködés a 30. évfordulóját. A négy ország a térség országaival együtt már integrálódott az európai szervezetekbe, de az évfordulón a négyek együttműködése még fennáll. Nézzük meg, hogy Európa közepén 1991. februárja óta milyen eredményeket értünk el.

1. Logikusnak tűnt 1991-ben a három nyugati értékorientáltságú, a történelem folyamán együttműködő ország regionális közeledése, már csak azért is, mert az Európai Közösség majd az Unió a 90-es évek elején nem volt hajlandó ebben a metszetben különbséget tenni a rendszerváltó országok európai közeledésében.

Az un. Európai Megállapodásokat a visegrádiakon kívül megnyitotta még a Baltikum, a románok és a bolgárok számára is, hasonlóan a NATO együttműködési formációkhoz.

A visegrádiak külön kezelésének elmaradása nyilvánult meg abban is, hogy a strasbourgi Európa Tanács - a Nyugat előszobája - sem tett a bővítésben különbséget a visegrádiak javára. Azonban a közeledési folyamatban mindig elöl álltunk.

2. Igazán érdemi kooperációs lépés a négyek között a CEFTA megalakulása volt, a szabadkereskedelmi szerződésrendszer életbe lépése egybeesett a cseh és szlovák szétválással. (Később megalakult északon a Balti Szabadkereskedelmi Megállapodás is). A CEFTA 1996 után bővült, felvételre kerültek az EU azonos társult státuszú további tagjai. A kilencvenes években a CEFTA tagjai nem tudtak túllépni egymás felé azon a piacnyitási szinten, amit az erős versenyképességű EU-val külön-külön elértek, így a teljes agrárkereskedelmi liberalizációt - főleg a lengyel fenntartások miatt - sem valósították meg egymás között az EU belépés előtt, csak utána.

3. Gondot okozott az együttműködés mélyítésében az első évtized folyamán, hogy a térség országai - főleg a csehek - a nyugati orientációt olyannyira elsődlegesnek tartották, hogy nem kívántak erősíteni egy ezt veszélyeztetőnek érzett mélyebb regionális kooperációt.

2002. decemberben az EU csatlakozási tárgyalások finisében Lengyelország külön alkut kötött az EU 15-tel, és milliárd eurós nagyságrendben kapott külön forrást a tagság pénzügyileg nehéz első három évére. Mindez a másik három ország kormányának belpolitikai feszültséget hozott.

Az igazi utolsó nagy eredmény a közös schengeni belépés volt 2007 végén,

de még előtte nem sikerült egyben tartani a visegrádiakat akkor sem, amikor a posztkommunista államok ellen irányuló kiküldetési irányelv módosítás napirendre került 2010-es évek közepén, holott még 10 évvel korábban a szolgáltatási irányelv elfogadtatása kapcsán ez sikerült.

4. Politikai téren sem sikerült azonos nevezőt fenntartani. A 2015-ös európai migránsválság során a tranzit miatt érintett magyarok a visegrádiak szolidaritását kérték, de az általános politikai (erőtlen) megnyilvánulások mellett a konkrét szavazásnál majd a pereskedésben már egyedül maradtak, utóbbit a szlovákok félúton feladták.

Korábban a Lisszaboni Szerződés előtti alkotmányos vitában a magyar baloldali kormány a másik háromtól eltérően hallgatott a kereszténység említésének konkrét vitájában. A közös európai kül-és biztonságpolitika keretein belül a magyarok keleti toleranciája mind kínai, mind orosz ügyekben a visegrádi táboron belül is támogatás nélkül maradt.

A lengyelek a nyugat-európaiakkal kritikusak, de az amerikaiakkal már nem annyira, mint a magyarok, a cseh és most már a fiatalabb szlovák generációk is inkább nyugatias irányultságúak. Az ukrán ügy a magyaroknak a nemzeti kisebbségük miatt fájó, de a lengyeleknek vagy a szlovákoknak a saját ukrajnai kisebbségük nem annyira domináns, vagy külön alkut kötöttek Kijevvel.

Azt még közösen elértük, hogy 2014-ben meghívtuk az ukránokat az EU társulás felé az eurázsiai helyett, holott tudtuk, hogy a tagsági perspektíva nélkül ez kétes eredményt hozhat a sokkal erősebb európai versenytársakkal szemben.

A magyarokon kívül a másik három visegrádi ország nem lelkes a kínaiak által 2012-ben indított 16+1 együttműködés iránt.

5. Sikerek között lehet említeni, hogy megalapítottuk a közös titkárságot és pénzügyi alapot, és folynak bizonyos kulturális projektek. Az egyetemek, kutatók érdeklődnek egymás iránt, a fiatalok közép-európai identitásának erősítésére törekszünk. Nő a kereskedelem és turizmus, elindultak egymás felé befektetések.

A EU hétéves költségvetési alkuiban eddig együtt meneteltünk. A nagyhatalmaknak jó „összevont” tárgyalópartnerek vagyunk. De azt is látni lehet, hogy az agrárkérdésekben a csehek nem szolidarizálnak velünk, és Prága az ország fejlettségi mutatója alapján a magországok klubjába készül a kelet-nyugati EU vitákban. A magyar-lengyel jogállamisági vitában sem volt átütő a térségi szolidaritás a csehek és szlovákok részéről. Főleg a szlovák passzivitás miatt nem halad jelentősen az észak-déli infrastrukturális összeköttetés szükséges javításának ügye.

6. Az eurót illetően a szlovák elit a belépésben a lakossággal együtt elsősorban nyugati orientációt lát, nem versenyképességi kérdést az európai felzárkózásuk lassulása ellenére; a másik három ország egyelőre nem akar csatlakozni.

A csehek nem kívánnak szuverenitási okokból belépni a zónába, de a dánokhoz hasonlóan egyensúlyi zavar nélkül követni tudják az euró árfolyamát, a magyarok és a lengyelek nem. A lengyel gazdaság szektoriálisan diverzifikáltabb és kevésbé kitett a világgazdaság alakulásának és a bejövő működő tőke szintjének, mint a másik három partner.

Van-e jövője a négy ország különleges együttműködésének? Van, de egyre nehezebb ezt megtalálni, ha a négy ország mindegyike valamilyen szempontból úgy érzi, hogy különb helyzetben van a Nyugat felé, mint a másik három.

Ám a gazdasági együttműködés, az infrastruktúra, a kulturális-turisztikai terén lehetne tovább dinamizálni a kapcsolatokat a következő évtizedben.

A szerző a Károly Gáspár Egyetem tanára, korábbi külgazdasági államtitkár.

Videók ajánlása vagy bármi